A megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódik egy új pályázati program, amely a környezetvédelem és infrastruktúra operatív program (kiop) keretein belül nyújt vissza nem térítendő támogatást az ilyen típusú fejlesztésekre. S ami a legjobb hír, hogy a projektek kidolgozására is jut idő, hiszen a pályázatok 2004. december 31-ig beadhatók.
A támogatás elsődleges célja a hazai megújuló energiaforrások felhasználásának növelése, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, ezáltal a vidéki régiók gazdasági fejlődésének előmozdítása, különös tekintettel a villamos energia megújuló forrásokból való előállításának növelésére. A támogatott célok között szerepel a megújuló energiát termelő berendezések működtetéséhez szükséges tüzelőanyag biztosítását, átalakítását célzó kapacitások létrehozásának támogatása (pl. növényolajprések telepítése), melynek támogatási mértéke a projekt teljes elszámolható költségének maximum 40 százaléka. Emellett támogatást kaphatnak a biomassza alapú beruházások, ahol a támogatástartalom maximum 50 százalékos lehet. A geotermikus energiát hasznosító projektek esetében a támogatástartalom 40 százalékos lehet. A napkollektoros rendszerek kialakítását szolgáló projekteknél a teljes elszámolható költség maximum 40 százalékát kaphatják támogatásként a pályázók. Fotovoltaikus berendezések telepítésénél 45 százalékos a támogatástartalom, a kis teljesítményű vízerőművek esetében pedig 35 százalékos. Közösségi szintű beruházások, kistelepülések távfűtőrendszerének kialakítása, biomassza, vagy geotermia hasznosítása esetében 40 százalékos a támogatási küszöbszint. Önkormányzati energiahatékonysági fejlesztések, épületek és intézmények, távhőellátás korszerűsítése esetében a támogatás 40 százalékos lehet.
A pályázat kedvezményezettjei lehetnek saját beruházások esetében központi költségvetési szervek és intézményeik, helyi önkormányzati szervek és intézményeik, közhasznú társaságok, önkormányzati vagy állami többségi tulajdonú gazdasági társaságok, alapítványok, szövetségek, egyházak, köztestületek, egyesületek és belőlük alakult nonpro-fit konzorciumok, valamint kis- és középvállalkozások is. A támogatás célrendszere egészen 2006-ig jelen lesz a kiop keretén belül, mégpedig a következő keretösszegekkel: 2004-ben 400 millió, 2005-ben már 1,7 milliárd és 2006-ban 2,3 milliárd forint áll rendelkezésre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.