Még az idén megkezdődik a BSR Center építése
Novemberben vagy decemberben indul Budapesten a Perion akkumulátorgyár helyére tervezett üzletközpont építése. A 7,2 ezer négyzetméter hasznos területű épület 30 millió euróba kerül, s a tervek szerint 18 hónap múlva készül el. A kivitelező az Arcadom Rt., a beruházó 50-50 százalékban az izraeli BSR Europe budapesti érdekeltsége, illetve - csendestársként - a szintén izraeli Elektra társaság.
Máris számos potenciális bérlő érdeklődik a BSR Center nevű épületegyüttesbe való megtelepedési lehetőségek iránt - tájékoztatta lapunkat a BSR Budapest Kft. ügyvezető igazgatója. Michael Saidov szerint a majdani hasznosítás szempontjából igen előnyös, hogy az ingatlan a jól megközelíthető Váci úton, a Duna Plaza közelében található. Benne irodák, kereskedelmi egységek, éttermek és számos más, üzleti célú felhasználás számára alakítanak ki helyet.
A BSR Center felépítéséről már 2000-ben döntöttek, ám a tervek azóta jelentősen megváltoztak. Az év végétől épülő, négy blokkból álló épületegyüttes az eredetileg beépíteni szánt területnek csak a harmadát foglalja el. (A terület kétharmadát visszavásárolta az OTP.) A korábbi elképzelés megszületése óta ugyanis megnőtt a budapesti irodapiaci kínálat - indokolta a módosítást Michael Saidov -, közben pedig a cég
figyelme az egyre ígéretesebb lakásépítési piac felé fordult.
A társaságnak a fenti központ a harmadik nagy budapesti beruházása. Már áll a Duna Office Center irodaház, szintén a Váci úton. Ebben a BSR 40, a Volksbank egy leánycége 60 százalékban tulajdonos. A BSR nevéhez fűződik a fővárosi Hermina-torony is.
Az egyik izraeli lap szerint döntöttek egy újabb kereskedelmi központ létesítéséről is. Ennek részleteiről üzleti okokból a szakember még nem kívánta tájékoztatni lapunkat. Az újság azt írta, hogy a BSR Europe és Pinchas Zarfati izraeli üzletember 38 millió eurót szán új budapesti beruházására. A projekten 68=32 százalékos arányban osztoznak. A létesítmény kiadásából évi 5,6 millió euró bevételt remélnek, a megtérülést 14,5 százalékosra várják. A beruházáshoz egy 25 hektáras területet vásároltak a magánszférába tartozó eladóktól, 8,5 millió dollárért. Az építkezés rövidesen indul, s másfél évig tart. Ehhez hasonló adatokkal - 38 millió eurós beruházás, 5,6 millió eurós bérleti díj várakozás - szerepel egy Retail Mega Park nevű beruházás terve is a társaság kiadványában. Eszerint egy 38 ezer négyzetméteres hasznos területű épületet hoznak tető alá az M3-as autópálya közelében. A projektben a BSR-nek 62 százaléka van.


