Rekorderedmény az Adidasnál
Minden korábbinál jobb eredményt könyvelhetett el 2004-ben az Adidas-Salomon. A német sportszergyártó adózott eredménye 21 százalékkal, 314 millió euróra nőtt, míg az árbevétel 3 százalékkal, 6,48 milliárdra emelkedett. A konszern a tavalyi labdarúgó Európa-bajnokság és az olimpia után az idén is jó eredményeket vár. Nemrég bejelentették azt is, hogy 2014-ig meghoszszabbították a 35 éves múltra visszatekintő szponzori szerződésüket a FIFA-val, amelynek értelmében 351 millió euróval támogatják a szövetséget, valamint hogy az Adidas lesz a 2008-as pekingi olimpiai játékok hivatalos sportszergyártó partnere. (VG)
Szárnyakat kapott a Caterpillar
Minden korábbinál nagyobb árbevételt és nyereséget ért el a Caterpillar. Az amerikai gépgyártó 2003-hoz képest harmadával, 30,25 milliárd dollárra növelte forgalmát tavaly. Ennél is nagyobb mértékben, 85 százalékkal nőtt a társaság adózott eredménye, amely 2004-ben elérte a 2,03 milliárd dollárt. A kedvező eredmények ellenére mégsem volt maradéktalanul elégedett a vállalat teljesítményével Jim Owens elnök-vezérigazgató, az ellátási láncban előforduló fennakadások, illetve egyes indokolatlan költségek miatt - olvasható a cég közleményében. Erre az évre 12-15 százalékos forgalom- és 25 százalékos nyereségnövekedést várnak a Caterpillarnál. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.