BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

LOT: indul a saját fapados

Ezen a héten száll fel először az állami többségű lengyel LOT saját diszkont-légitársasága, a Centralwings. Az öt repülőgéppel üzemeltető vállalkozás Londonba, Hannoverbe, Prágába és Rómába közlekedik a lengyel fővárosból, továbbá Katowicéből és Krakkóból. Piotr Kociolek vezérigazgató legalább 800 ezer utasra számít az első évben. Adók nélkül számítva a legolcsóbb jegy 8,46 dollárba kerül majd egy irányba. A bázisok kiválasztása nem véletlen, éppen ezek a városok a lengyel piacon már működő külföldi versenytársak kedvencei.

Lengyelországban felemás módon fejlődik a diszkontpiac. Fölszállás nélkül ment csődbe a hazai GetJet, és néhány hónapos működés után húzta le a rolót tavaly decemberben a szintén lengyel Air Polonia. Ugyanakkor bővíti szolgáltatásait a magyar-brit WizzAir és a szlovák SkyEurope, valamint a brit Easyjet. Sőt, a lengyel légügyi hatósághoz újabb hazai és külföldi cégek kérelmei futottak be az elmúlt hónapokban.

A lengyel repülőtereket üzemeltető PPL 15-20 százalékos díjnövelésre készül, ami újabb teher a cégeknek. Marek Grabarek, a LOT elnök-vezérigazgatója a Puls Biznesu gazdasági lapnak azt nyilatkozta: kénytelenek lesznek megkurtítani a belföldi járatok számát, és egyéb megszorító intézkedések is lesznek. A cégvezető szerint 2004-ben a tervek szerint 134 millió zlotyt (1 zloty=60,36 forint) akartak megtakarítani. Tavaly a 3400-ból 200 embert elbocsátottak, és feltehetően az idén is legalább ennyire lesz szükség. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.