A budapesti és budaörsi áruházaiban kísérleti jelleggel bevezette a papírzacskók használatát a Tesco, miután az Országgyűlés a műanyag szatyrok után január 1-jén darabonként 3-25 forint környezetvédelmi termékdíjat vetett ki. Alternatív megoldásként lehetővé tesszük, hogy a vásárlók a pénztáraknál 20 literes papírzacskókat vásárolhassanak, darabonként 25 forintos áron, ugyanakkor az eddig használt műanyag szatyrokat továbbra is ingyen lehet megkapni - közölte kérdésünkre Danks Emese, a Tesco Global Áruházak Rt. szóvivője. Ezzel párhuzamosan a cég a következő hónapokban a műanyag szatyrok gyártásánál egy olyan adalékanyag bevezetését tervezi, amely segíti a gyorsan hulladékká váló csomagolóeszköz lebomlását. Harmadik lehetőségként pedig egy nagyméretű, visszaváltható műanyag szatyrot is bevezetnének, amelyet megvétele esetén minden vásárlásnál kicserélnének a fogyasztóknak.
Az Országgyűlés novemberben döntött úgy, hogy januártól új, darab alapú termékdíjat vet ki a műanyag hordtáskákra. Ugyanakkor az érintett kiskereskedelmi cégek ellenezték a változtatást, mivel a papírszatyrok az ötször-hatszor magasabb előállítási költség miatt a termékdíjteher emelése mellett sem lehetnek versenyképesek a műanyag szatyrokkal szemben. Épp ezért a legtöbb szakértő azt valószínűsíti, hogy nem várható lényeges változás: a cégek többsége továbbra is díjtalanul fogja adni a műanyag zacskókat, s egyszerűen beépíti a fogyasztói árakba a "szatyoradó" költségeit. A Tescónál az első tapasztalatok kedvezők a fizetős papírzacskó használatának lehetővé tételéről, ugyanakkor más kiskereskedelmi láncok egyelőre nem tervezik a papírszatyrok bevezetését, legalábbis múlt héten mind az Auchan Magyarország Kft.-nél, mind a Spar Magyarország Kft.-nél így nyilatkoztak lapunknak.
Egyelőre nem okozott változást az árakban a nem újratölthető italcsomagolásokat sújtó darab alapú termékdíj hatása sem. A január 1-jével kivetett darabdíj - a hasznosítási kötelezettségek teljesítése esetén - a söröknél 16-17 forint, a szénsavas üdítőknél 1,5-2,5 forint, az ásványvizeknél pedig 25-30 fillér áremelkedést okozhat éves szinten, ám a részletes szabályok olyan későn jelentek meg, hogy a legtöbb cég még nem döntötte el, milyen stratégiát alkalmazzon. Értelmezési problémák is felmerültek, ezek tisztázására az érdekképviseletek tegnap levélben fordultak az igazságügyi tárcához. Emiatt a legnagyobb ásványvíz- és üdítőital-gyártó cégeknél megkeresésünkre arról számoltak be, hogy egyelőre változatlan árakat alkalmaznak.
Nem lódult még meg az import dobozos sörök ára sem, melyeknél a legnagyobb áremelkedés várható. Mindenesetre az üdítőital- és ásványvízgyártók ágazati szinten az év egészére nagyjából egymilliárd forint pluszkiadásra számítanak, amely a következő években többszörösére emelkedhet. (NIG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.