A több mint félszáz helyi adót tömörítő Hálózat Tv megvásárlását tervezi az ESMA Spanyol- Magyar Reklám Kft. tulajdonában lévő Régió Média Kft. Úgy tudjuk, hogy az érintettek között már meg is kezdődtek az egyeztetések. Klupács Sándor, az ESMA stratégiai igazgatója nem cáfolta, de nem is erősítette meg értesüléseinket.
A Régió Média, illetve elődje a Pan-Am Kft. még tavaly döntött egy a Hálózat Tv-hez hasonló országos televíziós lánc elindításáról és 2004. december közepén állapodott meg a Matáv Rt.-vel az optikai kábel lefektetéséről (VG, 2004. december 15.). A társaság eddig több mint 20, köztük számos - a Hálózat Tv-hez tartozó - helyi adóval állapodott meg. A rendszer beüzemelése márciusban indul. A beruházás információink szerint 1,5 milliárd forintba kerülhet. Úgy tudjuk, csak a cég által eredetileg tervezett, legkevesebb 43-47 csatorna bevonásával tudna sikeresen működni a vállalkozás, azaz további adók együttműködése szükséges.
A Hálózatos Televíziók Rt.-t még 2002 júniusában hozták létre a helyi televíziók, azzal a céllal, hogy minőségi termékeket készítsenek, ezáltal pedig a reklámpiaci részesedésüket is növelni tudják. A vállalkozás azonban veszteséges, bár Gáti Zoltán, a Hálózatos Televíziók Rt. vezérigazgatója lapunknak nemrég arról számolt be, hogy a 2004-es évet már nullszaldóval zárják.
Az esetleges tulajdonosváltást az Országos Rádió és Televíziós Testületnél (ORTT) is jelezni kell. Ezzel kapcsolatban azonban egyelőre nem érkezett beadvány - tudtuk meg a médiahatóságtól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.