BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két új csatornát indít a Duna Televízió



Autonómia, illetve Unió néven két új televíziós csatornát tervez indítani a Duna Televízió - jelentette be tegnap Cselényi László, a közszolgálati adó elnöke. Mint mondta: előbbi a határon túliak önszerveződésével és a világ kisebbségeivel fog foglalkozni, míg az Unió ifjúsági és oktatócsatornaként funkcionál majd. Mint közölte, akár három hónap is elég ahhoz, hogy felkészüljenek a két új csatorna indítására.

Első körben a Duna Tv szélessávú internetes továbbítása indulhat el, majd ezt követően válhat elérhetővé az Unió adó. Pomezanski György innovációért felelős alelnök hangsúlyozta azt is: törekvéseiket jól jelzi, hogy a Duna Tv jövő héten tárgyal az Eutelsat műholdas társasággal az Mpeg4-es tömörítési formában való digitális sugárzásról, amellyel az elmúlt egy hónapban már elérhető volt a televízió. Ennek költsége évi 25-40 millió forint, ez pedig lényegesen olcsóbb a több mint százmillió forintba kerülő műholdas hely bérleti díjánál.

A Duna Tv két új csatornája egyébként a jelenlegi analóg technika segítségével akár elérhető lehetne a kábelszolgáltatókon és - az ugyancsak dekódert igénylő - ingyenes digitális földfelszíni vétellel (DVB-T) Budapesten, valamint körzetében is foghatóvá válhatna. Ám a nagy kábelszolgáltatók analóg technikai lehetőségei már nem teszik lehetővé a kínálatuk további bővítését, a DVB-T sugárzás törvényi feltételei pedig még nem tisztázottak.

A tájékoztatón jelezték azt is, hogy a Duna Tv-nél tervezett idei 80 fős leépítés 2006-ban már 350-400 millió forintos megtakarítást eredményezhet. A létszámcsökkentés költségeit egyébként 200 millió forintra becsülik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.