Egyre több hirdetés a mozikban
Egyre népszerűbbé válik a filmszínház a hirdetők számára Európában, amelyben nagy szerepet játszik, hogy folyamatosan szélesedik a filmek iránt érdeklődő közönség is. Az igazán nagy áttörést azonban a digitális átállás jelentheti majd, amellyel olcsóbbá és ezáltal a hirdetők számára is sokkal elérhetőbbé válnak a mozik.
Egyelőre azonban még csak nagyon kis részét képezik a mozihirdetések a teljes reklámbüdzsének Európában is, amelynek a hirdetési piaca a legnagyobb a filmszínházakban. A ZenithOptimedia adatai szerint világszinten a reklámbüdzsének mindössze 0,4 százalékát költik el mozikban, míg az USA-ban ennél is kevesebbet, 0,2 százalékot fordítanak hasonló célokra. Európában viszont ez az arány 0,9 százalék. Az első számú piacnak Anglia számít, ahol tavaly 193,7 millió euróért (48 milliárd forint) reklámoztak a filmszínházakban. A legtöbbet, valamivel több mint húszmillió fontot az Orange nevű mobilszolgáltató költött. A második számú piacon, Németországban 145,5 millió eurót (36 milliárd forintot) fordítottak hasonló célokra. A további sorrend Olasz- és Franciaország.
A Screen Digest adataiból látható továbbá az is, hogy a közönség nemek szerinti aránya 50-50 százalék, és többségük az átlagjövedelem feletti társadalmi kategóriából kerül ki. Nagy-Britanniában például a mozilátogatók 66 százaléka a felső közép- és a felső osztályt képviseli, ugyanez a közönség Spanyolországban eléri a 77 százalékot. A cég szerint, amíg egy évtizeddel ezelőtt moziba főleg a 25 év alattiak jártak, addig mára például a 45 év felettiek száma 400 százalékkal emelkedett. Németországban a teljes közönség 67 százaléka a 30 év felettiekből kerül ki.
Magyarországon évente kb. 0,7 milliárd forintot fordítanak a hirdetők mozireklámokra. Ez az összeg immár két éve állandó, és az idén sem várható elmozdulás - jelezte érdeklődésünkre Jobbágy Tamás, a Mediaedge:cia ügynökség kutatási divíziója, a MediaLab vezetője. Mint mondta: számításaik szerint a piac a közeljövőben sem változik jelentősen; ennek az egyik fő indoka a hirdetési piac mennyiségi szemlélete, amelyet a mozi nem tud költséghatékonyan kiszolgálni. Amint a médiatervezői szemléletbe beköltözik a minőségi kontaktus gondolata, a filmszínház számára is komoly lehetőségek nyílnak meg.
Ráadásul úgy tűnik, csökken a családok részéről a szabadon - például szórakozásra - elkölthető összeg. Az is nagy kérdés, hogy DVD-s házimozik terjedése következtében miképpen alakul majd a mozilátogatók száma a jövőben.


