BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ételutalvány: van még tartalék

Növekedőben van az étkezési utalványok piacán a melegétel-utalványok aránya - állapította meg a GKI Gazdaságkutató Rt. tanulmánya, amelyet az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) megbízásából a Szonda-Ipsosszal készített. Az idei év elején a versenyszférában dolgozók 57 százaléka részesült hideg- és 11 százalékuk melegétkezési-utalványban a munkáltatóktól kapott tájékoztatás szerint. A kutatók arra következtettek, hogy a munkaadók nem használják ki a törvény biztosította lehetőségeket, vagyis a dolgozóknak juttatott utalványok értéke alatta marad az adómentes határnak. Január óta a korábbi 3500 forintról négyezerre emelkedett az utalványok adómentes határa - ez a melegétel-utalványok esetében hatezerről nyolcezer forintra nőtt. Ezzel szemben a bárhol beváltható étkezési utalványok átlagértéke 3931, a melegétel-utalványoké pedig 7635 forint a felmérés szerint.

Bessenyey Bálint, az EUFE elnöke, egyben az egyik forgalmazó, a Sodexho ügyvezető igazgatója elmondta: a 2,5 millió munkavállaló 60 százaléka kap étkezési utalványt több mint 20 ezer vállalkozástól. A "hideg" utalványokat 14 ezer, a melegétel-utalványokat ötezer helyen fogadják el Magyarországon.

Az adótörvény ez év januárjától hatályos módosítása - az utalványok adómentes értékhatárának emelése - kedvezően hathat a forgalmazásra. Ez az adómentes juttatás a szakmunkástanulókat és a szakmai gyakorlaton lévő diákokat is megilleti - mondta Arnaud Erulin. Az utalványforgalmazó Accor Services Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a melegétel-utalványok adómentes értékhatárának további növelése miatti költségvetési bevételkiesést ellentételeznék a vendéglátó-ipari forgalom, a beruházás és a foglalkoztatás emelkedéséből származó bevételek. (DK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.