A Sun Microsystems Magyarország Kft. az idén is meghirdeti a Java-fejlesztői versenyt. A technológia ebben az évben lesz tízéves, ennek kapcsán a létrehozatalában, kifejlesztésében és támogatásában meghatározó amerikai cég hazai leányvállalata új kategóriát is kitűzött a magyar magánszemélyek és cégek számára.

Az ez évi verseny fő témája a "Webszolgáltatások megvalósítása J2EE 1.4 alapon", valamint a születésnapi különdíj-kategóriában a "10 éves a Java".

Míg az első kategóriában nevezők feladata egy olyan asztali PC-re alapozott komponens vagy szerverportlet fejlesztése, amely hozzájárul a vállalatok, intézmények valós üzleti problémájának megoldásához, a különdíjért folyó versenyben a Sun a legkreatívabb, az 1.5 Java-környezetet legjobban kihasználó, maximum tíz kilobyte méretű alkalmazást díjazza.

A Sun Microsystems a verseny meghirdetésével egyrészt erősíteni akarja a Java-közösséget, másrészt javítani szeretné annak esélyét, hogy magyarországi cégek szoftverei is bekerülhessenek a Java verified programba, amely a nemzetközi piaci megjelenés feltétele.

A versenyen minden magyar állampolgár vagy hazánkban bejegyzett cég részt vehet. A pályaműnek kizárólag saját fejlesztésű és saját szellemi tulajdont képező, Java alapú, kereskedelmi forgalomban nem kapható szoftvernek kell lennie, amely egy vállalat, intézmény valós üzleti problémájára kínál megoldást. A magánszemélyek és a cégek mindkét meghirdetett kategóriában indulhatnak.

A versenyen való részvételi szándékot legkésőbb 2005. július 15-ig, az erre a célra kiállított regisztrációs formanyomtatvány kitöltésével kell jelezni. A formanyomtatvány a www.javaverseny.hu oldalon érhető el. A végleges pályaművek beküldési határideje és címe: 2005. szeptember 23., javaverseny@sun.com. Az eredményhirdetés a 2005. október 13-án megrendezendő Java-fejlesztői konferencián lesz.

A pályaműveket a Sun Microsystems szakembereiből és független szakértőkből álló zsűri értékeli. Míg a "Webszolgáltatások megvalósítása J2EE 1.4 alapon" témában beérkezetteket Sun Java System portálszerveren tesztelik, a "10 éves a Java"-különdíj-kategóriára nevezetteket Linux, Solaris és Windows platformokon vizsgálják. A pályaműveket a következő szempontok alapján értékelik: egyedi ötlet, kreativitás, technikai megoldások, architektúra, az adott környezet kihasználása, megjelenés, dizájn, programkód stílusa, olvashatósága, dokumentáció minősége.

A legjobbak értékes nyereményekben részesülnek: részvételt nyerhetnek a Kaliforniában rendezendő következő évi JavaOne konferenciára, valamint Opteron alapú Sun munkaállomáshoz juthatnak.

A technológiák világában a Java ma az egyik legerősebb és legismertebb név. A felmérés szerint a felhasználók 86 százaléka, a fejlesztők 100 százaléka ismeri. A Java az élet minden területén jelen van. Ma már nemcsak a mobiltelefonokban, kézi és egyéb számítógépekben, nyomtatókban, kártyákban, játékokban, weboldalakon, hanem a különböző vállalati megoldásokkal kapcsolatban is találkozhatunk vele. Népszerűségére és rendkívül gyors elterjedésére jellemző, hogy csak az elmúlt évben a Java üzleti alkalmazásokon több mint egymilliárd dollár éves forgalmat bonyolítottak le a világ különböző pontjain. (VG)