BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyári olimpia: Párizs a favorit

Csaknem 16 milliárd dollárt költene London a 2012-es olimpiára - ha ő rendezhetné meg. Párizs azonban a legnépszerűbb helyszín.

Párizs vezeti a 2012-es olimpiai helyszínek népszerűségi listáját - derül ki az ACNielsen piackutató globális közvélemény-kutatásából. A NOB július 6-án, Szingapúrban jelöli ki az ötkarikás játékoknak otthont adó várost London, Madrid, Moszkva, New York és Párizs közül. A Standard & Poor's (S&P) hitelminősítő cég szerint a kandidálók közül Párizs, London és New York számára nem jelent komoly gondot a szükséges beruházások finanszírozása.

Az ACNielsen 21 ezer internethasználó kikérdezésén alapuló felmérésén öt világrész 38 országa közül 27-ben győzött Párizs: Európa mellett Ázsiában, Óceániában és Latin-Amerikában is a legkedveltebb helyszínnek bizonyult. Utána London és Madrid következik, egyenlő szavazatszámmal. Globálisan Párizs legnagyobb arányú támogatói a 2008-as játékoknak otthont adó kínaiak (52 százalékkal), akik átadják majd a stafétabotot a 2012-es esemény rendezőjének.

Párizs láthatóan kedvező képet alakított ki magáról, az sugallva, hogy képes egy grandiózus olimpia lebonyolítására - jelezte Travyn Rhall, az ACNielsen egyedi kutatásainak igazgatója. Szerinte a végeredményben az is közrejátszhatott, hogy a francia főváros a legkedveltebb úti célok egyike, ahová a különböző országok lakói is szívesen ellátogatnának. A fogadási irodáknál is Párizs a favorit. A világ legnagyobb bukmékerénél, a Ladbrokesnál 1,20-os oddsszal lehet rá tippelni, míg a legesélytelenebb Moszkvára 67,00-os az odds.

Az S&P szerint mind az öt kandidáló város kulcsszerepet játszik országa kereskedelmi és pénzügyi életében. Gazdaságuk sokszínű és fejlett, mindannyian alkalmasak az olimpiai játékok lebonyolítására. Az S&P felméréséből kiderül az is, hogy a legnagyobb büdzsével, 15,8 milliárd dollárral London kalkulál. Moszkvában 10,1, New Yorkban 7,6, Párizsban pedig 6,2 milliárdból finanszíroznák a játékokat. Madrid mindössze 1,6 milliárdot tervez, amelynek egyharmadát a város állná. Athén tavaly 11,5 milliárd dollárt költött, az összeg oroszlánrészét az állam állta. A legnagyobb helyi szponzori és jegybevétellel New York és Párizs számol. Előbbi a támogatóktól 822 milliót, a jegyekből pedig 852 milliót remél. Párizs 529 milliót tervez szponzori bevételekből, és 612 milliót vár a jegyértékesítéstől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.