BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egy hét sem kellett hozzá, hogy kipukkadjon Magyar Péter legnagyobb kampányígérete: a kormányfő nem bontotta ki az igazság minden részletét a 480-as benzinről

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Rögtön az iráni háború kitörése utáni napokban, az üzemanyagok hirtelen drágulását követően követelte a Tisza elnöke a 480-as benzin visszahozatalát és azonnali adócsökkentést. Ehhez képest a Magyar Péter beiktatása utáni első kormányülésen még szóba került a hatósági ár, sőt, a napokban kinevezett miniszterelnök cinikusan elutasította az ötletet is. Pedig ma semmivel sem drágább a Brent, mint 2022-ben, amikor először döntött az Orbán-kormány az üzemanyagárak maximálásáról.

Megtartotta első kormányülését a Magyar Péter vezette Tisza-kormány Ópusztaszeren, ahol jelen volt Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazatója. Nem véletlenül, a téma ugyanis a hazai üzemanyagpiac helyzete volt, az iráni háború február 28-i kitörése óta elszálltak az olajárak, emiatt az előző kormánynak be kellett avatkoznia a piac működésébe, hogy a magyar lakosság és a vállalatok ne fulladjanak bele a brutális benzin- és gázolajárakba. Magyar Péter ezt a helyzetet örökölte meg.

Magyar Péter
Egy hét sem kellett hozzá, hogy kipukkadjon Magyar Péter legnagyobb kampányígérete: a kormányfő nem bontotta ki az igazság minden részletét a 480-as benzinről / Fotó: Hegedüs Róbert

Egy hét sem kellett hozzá, hogy kipukkadjon Magyar Péter legnagyobb kampányígérete: a kormányfő nem bontotta ki az igazság minden részletét a 480-as benzinről

A Tisza vezére ellenzékből még élesen támadta az Orbán-kormány intézkedéseit. Először március 3-án szólalt meg a kérdésben.  

Elég a dumából és a hangulatkeltésből, azonnali adócsökkentést és benzinárstopot 480 forintos áron a benzinkutakon

– írta ki a közösségi oldalán Magyar Péter. Később, március 9-én, amikor a kormány már döntött arról, hogy a benzin árát 595, a gázolajét pedig 615 forintban maximálja, úgy reagált, hogy „ez nem védett ár, hanem állami nyerészkedés” és újra az üzemanyagot terhelő adók csökkentésére szólította fel a kormányt. Érdekesség, hogy itt már óvatosabban fogalmazott, és nem 480 forintos üzemanyagárakat követelte, hanem azt mondta, védett árához képest szerinte 50-100 forinttal is lehetne csökkenteni az üzemanyag literenkénti árat.

Ehhez képest Magyar Péter a szerdán megtartott kormányülést követő sajtótájékoztatón lényegében kikérte magának, hogy számonkérjék rajta azt, amit a kampányban mondott.  Cinikusan azt mondta, „megelőzendő a propagandisták kérdéseit a 480 forintos benzinárra, mielőtt felteszik, jelzem, hogy nézzék meg, hogy amikor erről beszéltünk, mennyi volt a kőolaj világpiaci ára, és mennyi most”.

Javaslom a CNBC.com oldalt, ahol real time láthatják a Brent nyersolaj árat is. Ha ezt megtették, akkor utána jöjjenek a 480 forintos benzinár kérdésükkel

– mondta. 

Csakhogy a miniszterelnök finoman szólva sem bontotta ki az igazság minden részletét. Ugyanis azt már nem tette hozzá, hogy közben a forint jelentősen erősödött a dollárral szemben, ami igencsak árnyalja a képet arról, amit mondott.

Abban kétségtelenül igaza van, hogy jelenleg drágább az olaj, mint amikor követelte a 480-as benzinárstopot. Míg március 3-án 81,40 dollár, március 9-én már 98 dollár volt a Brent ára, ami jelenleg 106 dollár. Viszont van egy másik tényező, ami meghatározza a hazai üzemanyagárak alakulását. A forint időközben jelentősen erősödött a dollárral szemben: 

  • március 9-én még 343,4 forint volt egy dollár,
  • május 13-án már 306,9 forint.

Tehát két hónap leforgása alatt több mint 10 százalékot erősödött a hazai fizetőeszköz, ami nagyobb, mint az olajár esetében látott 8 százalékos drágulás. Könnyen kiszámolható, hogy míg egy hordó Bent korábban 33 653 forintba került, addig május 13-án már csak 32 531 forintba, tehát még olcsóbb is lett.

2022-ben magasabban voltak az olajárak, mint most

A kormányfő állítása azonban nem csak itt bukik meg. 

Éppen a korábbi, 2022-es benzinárstop a bizonyítéka, hogy ilyen magas olajárak mellett is működhetnek a hatósági árak.  

Ugyan 2021 novemberében, amikor az Orbán-kormány bevezette, még 80 dollár alatt voltak az olajárak, de 2022 tavaszától, a legkritikusabb időszakban, majd három-négy hónapon keresztül végig 100 dollár fölött a Brent ára, sőt járt 115 dollár felett is, mégsem vezette ki a kormány. Egyedül ennek az intézkedésnek volt köszönhető, hogy miközben egyáltalán nem volt ritka, hogy több országban is 700 forint fölött voltak az üzemanyagárak, a hazai fogyasztók szinte alig éreztek valamit a brutális drágulásból.

Csak hogy legyen még egy csavar a történetben, nem véletlenül nem alacsonyabban húzta meg a jelenlegi védett áraknál a határt az Orbán-kormány. Ennek főleg ellátási okai lehettek, ugyanis a 2022-es benzinárstop nagy tanulsága, hogy nem elég a hazai viszonyokra figyelni, a környező országok üzemanyagáraira is tekintettel kell lenni. Már csak az import miatt sem éri meg sokkal olcsóbbá tenni a hazai üzemanyagárakat, az importőröknek a mostani helyzetben sem feltétlenül éri meg behozni üzemanyagot a magyar piacra. Egyszóval Magyar Péter is pontosan tisztában lehetett már márciusban azzal, hogy nincs realitása a 480-as benzinárnak. 

 

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.