Üzleti utasokra vadászik az Eos
A görög istennő, Éósz nevére keresztelt új, kizárólag üzleti utasokat szállító légitársaságot szervez több amerikai és brit üzletember. Az új vállalkozás London és New York között naponta kétszer közlekedik majd szeptembertől. A tervek szerint további tengerentúli párosokat is bevezetnek.
A Financial Timesnak nyilatkozó egyik alapító, David Spurlock, a British Airways volt stratégiai igazgatója szerint ez lesz az első olyan légitársaság, amely kizárólag a vállalatvezetőkre összpontosít, és csak hosszú távú járatokat üzemeltet, felhasználva a diszkont-légitársaságok, illetve az üzleti repülőgépeket üzemeltető regionális cégek vállalati modelljeit.
A menedzserek a Golden Gate Capital, a Sutter Hill Ventures, valamint a Maveron kockázatitőke-társaságtól 85 millió dollárt szedtek össze, s így három repülőgép lízingelésére nyílik mód. A lízingelt Boeing 757-eseken 48 hatalmas ülőhely lesz. A géptípuson egyébként 228 ülés fér el, ha csak turistaosztályt üzemeltetnének. A jegyek állítólag legalább 20-25 százalékkal olcsóbbak lesznek, mint a versenytárs British Airways, a Virgin Atlantic, a United Airlines vagy az American Airlines által kínáltak.
Az Eos egy vékony, de stabil fizetőképes réteget céloz meg, amelyet már más hasonló vállalkozások is megtettek. A Lufthansa például - a svájci Private Air gépeit kibérelve - két éve indította közvetlen járatát két német város és New York, illetve Washington között. Ezeken szintén 48 férőhely van. A svájci First Wing pedig márciustól indított járatokat, amelyek komfortja azonos a vállalati repülőgépekével. A járművek 10-18 férőhelyesek, és rendszeres ügyfeleik bérlettel is utazhatnak rajtuk.
A kereslet pedig egyre nő - jelentette ki a minap a Carlson Wagonlit. Az üzleti utaztatási piac egyik legfontosabb szereplőjének felmérése szerint a globálisan meghatározó észak-amerikai üzleti szegmens résztvevőinek akár egyharmada is többet kíván költeni az idén légi szolgáltatások igénybevételére, mint egy évvel korábban.


