BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csődhullám a sütőiparban?

Felgyorsulhat a sütőipari csődhullám az elmaradt kenyéráremelés következtében - vélik szakértők. A pékek nemhogy a tervezett 10-15 százalékos emelést nem tudták keresztülvinni, de sok helyen egyenesen csökkent a kenyér ára. A sütőipari cégek most ellenlépéseket terveznek.

Gyakorlatilag semmit sem sikerült megvalósítaniuk a pékeknek a július elsejétől tervezett áremelésből - közölte lapunkkal Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke. A kenyérféleségeknek 10-15 százalékkal kellett volna drágulniuk a 100-135 forintos kilónkénti átadási árakhoz képest, de a sütőipari próbálkozások zöme a kereskedők ellenállásán megbukott. Sőt, a pékek tapasztalatai szerint egyes nagy üzlethálózatok emelés helyett lenyomták az átadási árakat, miközben a fogyasztói árakon nem változtattak. Ilonka Boldizsár elmondta: a Plusz lánc például egyes kenyérféleségekért irreálisan keveset, kilónként 85-86 forintot fizetett beszállítóinak, míg a vásárlóknak továbbra is 160 forint körüli összegért kínálta azt. Így az áfa figyelembevétele után is kirívóan nagy, 56-57 forintos kilónkénti nyereségre tett szert.

Szakértők szerint e helyzetben valószínűsíthető, hogy felgyorsul a sütőipari csődhullám. A szövetség elnöke az idei és a jövő évet vízválasztónak nevezte, mivel a szervezet már az év eleje óta tapasztalja a kedvezőtlen tendenciákat: az első három hónapban 34 pékség ment tönkre, miközben tavaly egész évben "csak" 54. Várhatóan a ma működő 1344 üzem 25 százalékát, vagyis 300-350 pékséget kell rövid időn belül bezárni. A vállalkozások egy részét külföldi tőke vásárolja majd fel, koncentrálva a termelést.

A pékszövetség úgy igyekszik kompenzálni az elmaradt áremeléseket, hogy a költségek csökkentése érdekében megpróbálja központi beszerzéssel, pályázatos úton előteremteni a gázt és a villamos áramot tagvállalatai számára. Emellett egyes alapanyagok előnyösebb megvásárlásához és a késztermékek hatékonyabb eladásához beszerzési és értékesítési szövetkezetek létrehozására biztatja a cégeket.

A várakozások szerint azonban ez sem lesz elegendő ahhoz, hogy az ágazat érdemben befolyásolni tudja az üzletláncok tevékenységét. A sütőipar ugyanakkor egyfajta válaszlépésként azt is tervezi, hogy - érdek-képviseleti koordinációval - a közeljövőben új árucikket dob a piacra "pékmester kenyere" néven. A cégek e terméket - amely kizárólag jó minőségű hazai alapanyagból készülne - csak magyar tulajdonú bolthálózatokban (például a Coop-láncban) forgalmaznák, vagyis e termékből az importált árut is értékesítő külföldi élelmiszerláncoknak nem szállítanának - szögezte le Ilonka Boldizsár.

A vállalkozások azt is sürgetik, hogy a kormány az agrárrendtartási törvény módosításával erélyesebben lépjen fel az üzlethálózatok halogató fizetési politikájával szemben. A cégek szigorúbb ellenőrzést kérnek a jogszabályban rögzített harmincnapos maximális határidő betartatásához, mivel a kereskedők különböző kifogásokkal és trükkökkel általában 20-30 nappal meghosszabbítják azt. További terhet jelentenek a különböző akciók, polcpénzek és marketing-hozzájárulások is, amelyek összességében 10-15 százalékos többletkiadást okoznak a pékeknek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.