BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Éledezik a belgrádi irodapiac

Biztató jeleket mutat déli szomszédunk fővárosa, Belgrád irodapiaca, így ha egy magyar vállalat helyiséget keres, ma már jóval több és korszerű közül választhat. Számottevő változás az évezred első két-három évéhez képest, hogy a szigorúan vett régi belvárosi negyed mellé lassacskán fölzárkózik az Új-Belgrádban lévő körzet, tehát fejlesztői szemmel manapság kifejezetten célterületnek számít - derül ki a Colliers International nemzetközi ingatlanközvetítő és szakmai szolgáltató lapunkhoz eljuttatott exkluzív összefoglalójából, amelyben a 2005 első fél évében összegyűjtött adatokat elemzik.

A 65 ezer négyzetméternyi első osztályú irodaterület 73 százaléka már Új-Belgrádban van, az összes állomány 60 százalékát pedig tavaly év eleje óta építették. A társaság szakértői szerint a fejlesztők óvatosságát a szerbiai makrogazdasági tényezők, főleg a magas infláció, a fejletlen jogi környezet és a gazdasági-társadalmi viszonyok átmeneti jellege indokolta. A rendkívül szűk kínálat miatt a bérbeadók még mindig diktálhatnak, vagyis az árak továbbra is magasan maradnak. Tavaly év végén havonta és négyzetméterenként számítva 20 euró körül stabilizálódtak.

Michael Smithing, a Colliers budapesti ügyvezető igazgatója úgy látja: a más célú ingatlanok irodává alakítása lassacskán a múlté lesz, ha ilyen ütemben építenek újabb irodaházakat. Ráadásul a lakásirodák vagy a régi üzemekben elhelyezett hivatali helyiségek bérleti díja folyamatosan mérséklődik, ahogy egyre emelkedik az irodaházak kínálata.

Érdekes ugyanakkor, hogy az üresedési mutató (vagyis egy-egy irodaház kihasználtsága) romlott: a tavalyi első félévi hét százalékról nyolc százalékra emelkedett. Új-Belgrádban 90 százalék fölött van az új épületek kihasználtsága, s ez nagyon jó jel. Belgrádban jelenleg 145 ezer négyzetméternyi irodaterület van különböző fejlesztési szakaszban, ennek közel egynegyedét várhatóan az év végéig átadják.

Az igazgató hozzáfűzte: a nemzetközi cégek még mindig csak kóstolgatják a szerbiai piacot, s ennek megfelelően az igazán nagy területekre még nincs igény az irodapiacon. A délkelet-európai gazdaságban nagyobb befolyásra törekvő magyar nagyvállalatok közül talán a Mol, a TVK és az OTP jelenhet meg számottevő bérlőként. A magyar olajtársaságnak ugyan már van belgrádi irodája, de az esetleges cégfelvásárlás után bizonyára növeli bérleményét.

Tavaly egyébként 17 ezer négyzetméterrel bővült az irodaállomány, s az év végi összefoglalókban azt jelezték előre, hogy körülbelül 55 ezer négyzetméterrel gyarapszik 2005 első felében. Azt is megállapította a Colliers, hogy a B osztályú irodákból továbbra is gyenge a kínálat, noha az erre vonatkozó kereslet - igaz, nem olyan ütemben, mint a A osztályúak esetében - folyamatosan növekszik.

Az új fejlesztések gazdái között több izraeli társaság is van, amelyek Közép-Európában már tapasztalatot szereztek. A legaktívabb külföldi cégek között van egyebek mellett az Africa Izrael, az Ashtrom, a Magyarországon is jelen lévő lengyel GTC, továbbá az izraeli Meshulam Levinstein a Raiffeisen Evolutionnel. A befektetők egyelőre nem tolonganak, hiszen nem túl sok a megvásárolható irodaház. A legfontosabbak: GTC, az osztrák Durst, továbbá az MPC, valamint a több helyi cég alkotta konzorcium, a European Construction nevű befektetési vállalat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.