Újra nyílttá vált a küzdelem a Hankook dél-koreai gumiabroncsgyártó ötszázmillió eurósra tervezett termelőberuházásáért. A társaság kedd este hivatalosan is értesítette a szlovák gazdasági tárcát, hogy újraindítja a tárgyalásokat. Részletek ugyan nem szivárogtak ki, azt azonban a pozsonyi lapok tudni vélik, hogy a Hankook a második körbe is meghívta Szlovákiát. Mint ismert, a Léva mellé tervezett beruházástól Szlovákia azért esett el, hogy a pozsonyi kormány a múlt héten elutasította a négymilliárd korona (26 milliárd forint) állami dotációt előirányzó, a gazdasági tárca által beterjesztett támogatási tervet.
A Hankook visszalépésével Magyarország újra versenyben van - sokak szerint jó eséllyel, az AFP francia hírügynökség által szerdán idézett források például úgy vélik, a második körben hazánk lehet a legesélyesebb. Kóka János gazdasági miniszter a múlt héten a Világgazdaságnak azt mondta: a magyar kormány kész újrakezdeni a tárgyalásokat, ám a Szlovákiával kialkudottakhoz képest alapvetően új feltételekkel. Az adófizetők pénzéből olyan projekteket nem finanszírozunk, amelyek nem térülnek meg - jelentette ki akkor Kóka János.
A szlovák gazdasági tárca és a Hankook által kidolgozott, a pozsonyi kabinet által elutasított dotációs terv 21 százalékos támogatási arányt tartalmazott, azaz a szlovák állam a teljes beruházás ekkora hányadát finanszírozta volna közvetlen pénzügyi támogatás, illetve adókedvezmény formájában. Miután a szlovák kormány visszadobta a javaslatot, a dél-koreai cég 19 százalékra mérsékelte igényét, amelyből 13 százalékot közvetlen pénzügyi támogatás, a maradék hat százalékot pedig adókedvezmény formájában kívánt volna igénybe venni. Ez azonban még mindig távol állt a kormány elképzeléseitől: a kabinet hat százalékot ajánlott (a gazdasági tárca tíz százalékot szeretett volna kiharcolni).
Az újraindult licitbe a legfrissebb hírek szerint Lengyelország is beszállt: a PAIIZ állami befektetésösztönző ügynökségnél már le is porolták a május elején, a Szlovákia számára kedvező döntés bejelentését követően félretett aktákat. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.