BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

London népszerű maradhat

Várhatóan nem okoznak komoly visszaesést a londoni turizmusban a múlt csütörtöki bombamerényletek. Európa legnagyobb utazási irodája, a TUI AG úgy véli, az események miatt az utazási irodáknál nem csökkennek majd a foglalások. A társaság hangsúlyozta: a tavaly márciusi madridi terrorcselekménynek sem volt hosszú távú hatása.

A spanyol fővárosban egyébként a 191 halálos áldozatot követelő merénylet ellenére is 3,4 százalékkal emelkedett a külföldi turisták száma.

Várhatóan az Angliába és Londonba utazni vágyó magyarok számára sem lesz hosszú távú következménye az eseményeknek. Aszódi Eszter, a TUI Magyarország értékesítési igazgatója lapunknak elmondta: irodájuknál nem volt útlemondás a történtek óta. Jelezte azt is, csoportos utasaik nincsenek, akik pedig egyénileg indulnak városlátogatásra Londonba, többnyire nem a júliust választják.

Alex Kyriakidis, a Deloitte & Touche turizmusért felelős vezetője ugyanakkor azt jelezte: rövid távon lehet kedvezőtlen hatása a mostani robbantásoknak, különösen az amerikai turistákat rémiszthetik el a történtek. A szakember a Bloombergnek utalt arra is: New Yorkban a 2001. szeptember 11-i terrormerénylet után 18 hónapig kellett várni arra, hogy a szállodai foglalások elérjék a merénylet előtti szintet.

London nagy szállodái jelezték: még nem tudják, milyen hatása lesz a robbantásnak a folytatásban. A Hilton jelzése szerint csak néhány foglalást töröltek eddig a történtek miatt, és remélik, hogy hamarosan normalizálódik a helyzet.

Nagy-Britannia a nemzetközi turizmus rangsorában jelenleg a hatodik helyen áll. A szigetországba tavaly 27,7 millió turista érkezett, ez 12,1 százalékkal haladta meg a 2003-as adatot. Az európai államok közül a briteket Francia-, Spanyol- és Olaszország előzi meg. A turizmus jelentős fellendülését várhatja attól az Egyesült Királyság, hogy London rendezheti 2012-ben a világ legnagyobb sporteseményét, nyári olimpiai játékokat. Úgy kalkulálnak: turisták milliói érkeznek majd az olimpia évében és azt követően Angliába, amely mintegy 2 milliárd dollárt jelent a gazdaságnak.

Az idegenforgalom az idén egyébként világszerte jól alakul - derül ki a Turisztikai Világszervezet (WTO) most közzétett legfrissebb jelentéséből. Az anyag szerint az év első négy hónapjában 8 százalékkal emelkedett a nemzetközi utasforgalom. Szinte a világ minden régiójában növekedés figyelhető meg. Európában ennek mértéke 5 százalék volt, a Közel-Keleten pedig még ennél is nagyobb mértékben, 17 százalékkal bővült az látogatottság. A mostani adatok hasonlóak a tavalyihoz, amikor végül 10 százalékos gyarapodással minden korábbinál magasabbra, 763 millió főre emelkedett a nemzetközi turistaforgalom. (SK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.