BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden partner javaslata számít

Már meghaladja a százat azon rendezvények, előadások és jövőképviták száma, amelyek a partnerség elve alapján és a társadalmi egyeztetés keretében eddig lezajlottak a 2007 és 2013 között megvalósuló beruházásokat rögzítő II. Nemzeti fejlesztési terv (II. NFT) széles körű megalapozása érdekében. Az említett hétéves időszakban várhatóan több mint hatezermilliárd forint európai uniós fejlesztési támogatásra lesz jogosult Magyarország. A szakértők egyetértenek abban, hogy ennek felhasználása hatalmas feladat, amelyre fel kell készülnie a társadalom egészének.

Az Európai Unió rendkívüli jelentőséget tulajdonít az egyes tagállamokban a partnerség érvényesítésének az uniós strukturális pénzek fogadásában, ezt egyértelműen bizonyítja az 1260/1999/EK-tanácsi rendelet 8. és 46. cikkelye. A partnerség kiterjed a közösségi támogatások felhasználásának előkészítésére, a támogatott projektek finanszírozására, ellenőrzésére és értékelésére. A II. NFT esetében a tagállamok országos hatóságai partnerként kell számoljanak a regionális és helyi intézményekkel, az egyéb illetékes közhivatalok, a gazdasági és szociális szervezetek véleményével. A széles társadalmi konszenzus - az eddigi közösségi tapasztalatok ezt mutatják - azért fontos, mert a Nemzeti fejlesztési terv elkészítése, az úgynevezett programozási időszak során döntő mértékben rögzül az uniós támogatások elosztásának feltételrendszere. A partnerség elvének érvényesítésével biztosítható a helyi, regionális, ágazati és társadalmi csoportérdekek lehető legteljesebb érvényesülése, a rendelkezésre álló források lehívása, illetve felhasználása.

A Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) különböző partnereivel együttműködve eddig 58 rendezvényt és konferenciát, továbbá 43 jövőképvitát szervezett országszerte a II. NFT-ről olyan fontos témakörökben, mint a területfejlesztés, a logisztika, az ipari parkok, a kommunikáció és a civil szervezetek szerepvállalása. Minden partner javaslata számít - vallják a hivatal országjáró illetékesei. A civil szervezetekkel történő egyeztetéssel kapcsolatban külön tervet is készített a hivatal 15 országos szakmai civil szervezet képviselőiből álló munkacsoport tagjainak közreműködésével. Ez leszögezi, hogy a II. Nemzeti fejlesztési terv esetében a társadalmi részvétel rendszere öt alkotóelemből áll, amelyek a következők: 1. információhoz való hozzáférés, 2. aktív tájékoztatás, 3. széles körű társadalmi konzultáció, 4. társadalmi részvétel a tervezési folyamatban és 5. a tervezési folyamat értékelése a társadalmi részvétel szemszögéből.

Figyelemre méltó, különleges lehetőség a tervezőmunkába való bekapcsolódásra, hogy a Nemzeti Fejlesztési Hivatal honlapján (www.nfh.hu) bárki szavazhat arról, mi lehetne a három legfontosabb célkitűzés Magyarországon 2007 és 2013 között. A lehetséges válaszok közül jelenleg "a versenyképes tudás és műveltség növekedése" és "a természeti erőforrások és a környezeti értékek védelme" osztozik az első helyen, 21-21 százalékos szavazati aránnyal. Harmadik helyen a voksolók 19 százaléka "a népesség egészségi állapotának javítása" választ választotta.

Tanulságosak a pillanatnyilag kevesebb szavazatot kapott válaszok is. Jelenleg a fizikai elérhetőség javítását (3 százalék) tartják a legkevésbé fontosnak a válaszadók. Előtte az információs társadalom és a virtuális hozzáférés fejlesztése áll 5 százalékkal. Egyformán 7 százalékos szavazati arányt tudhat magáénak a foglalkoztatás bővülése és a kiegyensúlyozott területi fejlődés. Az élbolyhoz legközelebb "a társadalmi összetartozás erősödése" és "a gazdasági versenyképesség" válasz áll 8 és 9 százalékkal.

Az NFH-szavazógép eredményei azt mutatják, hogy Magyarországon van igény a véleménynyilvánításra. A válaszokból az is látszik, hogy legalábbis a véleményt nyilvánítani akarók körében észrevehető az elmozdulás a közgondolkodásban: ez magyarázza a versenyképes tudás, műveltség, továbbá a természet- és környezetvédelem első helyét.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.