BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sikerágazat az idegenforgalom

Budapestre koncentrálódik a hazai idegenforgalom, ezért a régiók fejlesztésével kellene a főváros-központúságot ellensúlyozni - hangzott el Kolber István regionális fejlesztésekért és felzárkózásért felelős tárca nélküli miniszter tájékoztatóján. A miniszter sikerágazatnak tartja a turizmust, mert minden ide befektetett forint hármat hoz.

Idegenforgalmunkban az első öt hónap 2000 óta a legjobb időszak volt. A kereskedelmi szálláshelyek vendégszáma - az előző év azonos időszakához képest - május végéig összesen 8,4, míg a 2002 és 2004 között 7,1 százalékkal nőtt. A hazai vendégek száma 4,8 százalékkal, 1,2 millióra nőtt, a külföl-

dieké 12,5 százalékkal gyarapodott, elérve 1,1 milliót. A törzsvendégnek számító német és osztrák mellett egyre több az amerikai, brit és olasz turista is.

A régiók közül a Balaton kiemelt szerepet játszik: a belföldi nyaralók egyharmada ide látogat. Korábban a németek adták a magyar tenger forgalmának jelentős részét, de szakemberek szerint nem várható több turista onnan. Őket a dán és a hazai nyaralók pótolhatják. A vendégek összetétele mellett az igényeik is változnak: nő a kereslet a színvonalas szolgáltatások iránt. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.