Hol másutt, mint az Egyesült Államokban fokozták a legnagyobb mértékben a kereskedelmi ingatlanok őrzését, megfigyelését, a gyanús elemek kiszűrését, illetve a biztonsági cégek átvilágítását. Ez természetesen pluszköltség, beépülhet a bérleti díjba, de a létesítménygazdálkodást átfogóan szemlélő szolgáltatók ezt teljesen természetesnek találják. Ha jól végzik dolgukat, hosszú távon megtérül a beruházás.

A digitális forradalom tökéletesítette a zárt láncú tévérendszereket, a behatolásokat felfedő azonosítási rendszereket. Amerikában a négy évvel ezelőtti események felhívták a figyelmet annak jelentőségére, hogy igenis tudni kell, méghozzá nagyon gyorsan és lehetőleg pontosan, hogy az esemény idején mennyien és hol tartózkodnak az épületben. Manapság az üzemeltetők úgynevezett többkörös beléptetési ellenőrző és biztonsági rendszert használnak. Minél közelebbi a védelmi kör az épület belső központjához vagy úgynevezett érzékeny zónáihoz (pl. pénztárak, széfek), annál nehezebb áthatolni rajta az illetékteleneknek. Egyre nagyobb a késleltetési idő, és egyre bonyolultabb a kódrendszer.

Az első, legkülső körbe tartoznak általában a kerítések, a mozgásérzékelők, az elektronikus kapuk, amelyek elállják a járművek útját. A gépjármű-felismerő rendszerek és a zárt láncú tévék kamerái is idetartoznak. A második sávban már kártyaleolvasókat, zsilipeket, optikai akadályokat is elhelyezhetnek, míg a harmadik, legbelső védelmi területnél ujjlenyomat-leolvasóval és újabb kamerával egészülhet ki az első kettőben alkalmazott arzenál.

A különféle leolvasók gyorsan elárulják, hogy mikor lépett be valaki az épületbe, mikor érte el a liftet, és mikor, merre hagyta el azt. Manapság egyre több központban alkalmazzák a korlátozott hozzáférési szinteket, vagyis ha mondjuk egy irodaház is működik a plázában, akkor oda elvileg már nem tévedhet be a vásárló, csak az ott dolgozó.

Az épületek üzemeltetői sokat megtakaríthatnak, ha integrált biztonsági rendszert és adatbázist működtetnek. Ha például éjjellátó vagy hőkamerákat szerelnek fel az épület körül, akkor nincs szükség drága külső világításra az ajtók előtt vagy fölött, és a fejlettebb rendszerek még azt is képesek megkülönböztetni, hogy állat- vagy ember-e a behatoló. A járművek behatolásának megakadályozását általában nagy betontömbökkel érik el, újabban sakktáblaszerűen helyezik el ezeket, hogy ne lehessen szlalomozni közöttük a nagy teherautókkal.

Az összes említett biztonsági eszközt egy központi vezérlőben lehet ellenőrizni. Bizonyos szakáruházakban már Magyarországon is látni ilyen központokat, rögtön a bejárat mellett. A plázákban nem látjuk ezeket, de azok még a vécébe is nyomon követhetnek valakit, ha kell. Az üzemeltető szempontjából a központi vezérlő munkaerő-megtakarítást és hatékonyabb közbeavatkozást jelent.

Megoszlanak a vélemények ugyanakkor arról, hogy a biztonság fokozása árt-e a forgalomnak, vagy sem. David Levenberg, a 47 ezer amerikai bevásárlóközpont közül kétszázat üzemeltető Genaral Growth Properties biztonságért felelős vezetője szerint mégiscsak polgári, kereskedelmi objektumokról és nem kaszárnyákról van szó, ahol elég a kerítés. Inkább azt ajánlja, hogy minden üzemeltető kösse össze biztonsági riasztórendszerét a helyi rendőrséggel.

A Bevásárlóközpontok Nemzetközi Szövetségének adatai szerint az Egyesült Államokban tavaly havonta 190 millióan keresték fel a plázákat, hipermarketeket és szakáruházakat. A 2003-ban rögzítetthez képest ez kétmillió fővel több, mint ahogy az elköltött pénz is nagyobb: 2004-ben 2,01 billió dollárt hagytak ott a vásárlók az üzletekben, szemben a 2003-ban mért 1,88 billióval. Nem csoda, ha az üzemeltetők inkább beengednék, semmint kívül rekesztenék őket. Ugyanis inkább vállalják az esetleges magasabb kockázatot.