BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A versenyképesség záloga a felnőttoktatás

Jelentős versenyelőnyt jelenthet egy vállalat számára a szellemi tőke megfelelő kezelése, valamint a dolgozók továbbképzése - hangsúlyozta az OTP Bank elnök-vezérigazgatója tegnap a Perfekt Rt. tanévnyitóján. Csányi Sándor kifejtette: bár a képzési költségek sokszor nem olcsók, a munkatársak fejlesztése mégis a legnagyobb megtérülést biztosíthatja egy vállalat számára. Ugyanis míg a piac, illetve a tőke nem bővíthető korlátlanul, addig a tudás terén ez lehetséges.

Az OTP elnök-vezérigazgatója szerint a gyors piaci változások hatására felértékelődik az átképzés, illetve a továbbképzés szerepe, valamint a nagyvállalatok és a képzőintézmények közti kapcsolatok fejlesztése is. A rendezvény több résztvevője is kiemelte, hogy a jól képzett munkaerő, a szellemi tudástőke a legnagyobb kincse a vállalatoknak, hiszen a munkakörökhöz kapcsolódó szaktudás megszerzése nélkülözhetetlen a sikeres működéshez. Az eseményen Kolber István, a regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter elmondta, hogy a tudásipar erősítése mellett fontos lépésnek tartja a munkanélküli-ellátás rendszerének átalakítását, az OKJ-s képzések felülvizsgálatát, valamint a bértarifarendszer kimunkálását. A gazdasági felnőttképzés, a szakképzés terén is fel kell ismerni, hogy milyen készségekre, kompetenciákra lehet szükség a munkaerőpiacon, ahol ezt a piac automatikusan nem jelzi - emelte ki Szepessy Hajnalka, a Perfekt Rt. vezérigazgatója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.