Mit akarnak itt az amerikaiak?
Több amerikai vállalat - közte a Zoltech vagy az olyan multik, mint Alcoa, az IBM, a General Electric - fejezte ki határozott szándékát, hogy tovább bővítené magyarországi befektetését. Minderről azokon a találkozókon esett szó, amelyeken a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vezette kormányküldöttség tagjaként az Egyesült Államokban tárgyaló Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter s Garamhegyi Ábel helyettes államtitkár is részt vett. Garamhegyi a Világgazdaságnak - a látogatás első felének gazdasági jellegű tárgyalásairól beszámolva - a részletekről csak annyit közölt, amennyit azt a konkrét üzleti döntéseket megelőző fázisban lehet.
Az Alcoa vezérigazgatója azt jelezte, hogy néhány héten belül megszületik a döntés a székesfehérvári üzem fejlesztéséről; ha ez kedvező lesz, akkor százas nagyságrendben jönnek majd létre új munkahelyek - mondta Garamhegyi, hozzátéve: tőzsdei cég lévén a tervezett befektetés nagyságáról nem árulhat el részleteket. A szénszálgyártással foglalkozó Zoltech is újabb invesztícióra készül, jelenleg véglegesítik nyergesújfalui gyártókapacitásának komoly bővítését tartalmazó fejlesztési tervét. Mintegy kétszáz új munkahelyet eredményezhet a General Electric magyarországi szolgáltatókapacitásának bővítése; ehhez magyar részről már elkezdik keresni a helyszínt az országban. Az IBM is azt jelezte, hogy további fejlesztéseket fontolgat Magyarországon.
A Boeing vezető képviselőivel találkozva egy ellentételezési program részleteiről volt szó - jelezte a helyettes államtitkár. Magyarország ugyanis csatlakozott a Napmo katonai fejlesztési programhoz, s ennek fejében egy mintegy 15 millió dollár értékű rendelésre nyílik offsetlehetőség. Még egy találkozót kiemelt Garamhegyi: New York város fejlesztési tanácsával arról egyeztettek a kormányküldöttséggel az USA-ban tartózkodó magyar vállalatok, hogyan vehetnének részt amerikai és harmadik piaci fejlesztési programokban. (NVZs)


