Az innovációs Oscarnak is nevezett amerikai tudományos díjat nyerte el a Comgenex Rt. leánycége, a Thales Nanotechnology Rt. Az elismeréssel immár 43. éve tünteti ki az amerikai R&D magazin azon száz találmányt vagy fejlesztést, amely az adott évben a legnagyobb mértékben járult hozzá életminőségünk jobbításához.
A budapesti Thales találmánya és gyártmánya, az H-Cube kémiai laboratóriumi készülék lett. A "hidrogénkocka" egy nagynyomású berendezés, használatával a reakcióidők jelentősen lerövidülnek, és eddig megvalósíthatatlannak hitt kémiai átalakítások is véghezvihetők vele - áll a társaság közleményében. Alkalmazásakor nincs szükség robbanásbiztos helyiségre sem, szemben a hasonló célra eddig használt berendezésekkel.
Darvas Ferenc, a Thales Nanotechnológiai Rt. elnöke reményei szerint a H-Cube jelentősen hozzájárul a gyógyszerkutatáshoz és fejlesztéshez. Az év eleje óta már megvették a világ legnagyobb gyógyszergyártói, biotechnológiai vállalatai és egyetemi intézetei. A díjjal most először tüntetnek ki magyar céget, az átadóünnepség október 20-án lesz Chicagóban. Az R&D 100-ban eddig elsősorban tengerentúli fejlesztések részesültek. Az idei győztes találmányok fejlesztői és gyártói között szerepel a NASA Glenn Research Center, a Toyota, a Hitachi, a Nikon, a Good Year, a Mitsubishi Electronics, a Matsushita Electric és a 3M is. A korábbi díjazott innovációk között van a faxgép, az újratölthető lítium-ion elem, a nagy sebességű száloptikai érzékelő rendszer, az ATM vagy a nagy-felbontású televízió.
A 2002-ben létrejött Thales Nanotechnológiai Rt. fő profilja eszközök fejlesztése, gyártása és piacra vitele a nagy teljesítményű szerveskémiai szintézisek területén, saját mikro- és mezofluidikai, továbbá nanotechnológiai kutatási eredményei felhasználásával. A világ legnagyobb gyógyszergyárainak és kutatóinak szállít megoldásokat. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.