Vezetékes versenyben a Vodafone Rt.
Októbertől a vezetékes telefonpiacon is beszáll az ügyfelekért folytatott versenybe a Vodafone Magyarország Rt. A hazai mobilpiacon több mint 20 százalékos részesedést magáénak mondható szolgáltató októbertől olyan új tarifacsomagot vezetett be, amellyel az otthonról telefonálókat igyekszik megnyerni előfizetőnek. Az új díjcsomag ugyanis az ügyfél által megadott címhez kötődik, kimenő hívás csak onnan kezdeményezhető. Tarifái viszont igen kedvezőek, nincs havidíja, a beszélgetés percdíjai vetekszenek a vezetékes szolgáltatók legkedvezményesebb tételeivel. Az ügyfelek ugyanis a vezetékes hálózatokat csúcsidőben percenként 9,90 forintért, csúcsidőn kívül 5,90 forintért hívhatják. Az előfizetéssel szöveges üzeneteket is lehet küldeni.
Az új díjcsomag kiegészítő tételekkel korlátozottan mobillá tehető, mobilszámok is hívhatók vele, hátránya viszont, hogy a hozzá megvásárolható opciókkal csak a Vodafone saját hálózatában működő számok hívhatók. Az egyik konstrukcióban az ügyfél havi 625 forint fejében hívásonként 60 forintért akár 60 percig is beszélhet hálózaton belül. A másik opcióval az előfizető havi 4990 forintos különdíjért munkanapokon 16 órától 10 óráig, illetve hét végén egész nap díjmentesen telefonálhat hálózaton belül. A díjcsomag mobiltelefonnal, vagy egy speciális, a vezetékeshez hasonló asztali telefonnal vehető igénybe, ezt a szolgáltató 29 ezer forintért ajánlja.


