A szélessávú mobilhálózatokra épülő szolgáltatások túlzottan lassú indulását jelző piaci felméréseket megcáfolandó minden eddiginél nagyobb érdeklődés kísérte a mobilipar legnagyobb világrendezvényét, a 3GSM-konferenciát a katalán fővárosban. A résztvevők száma elérte az 50 ezret, a kiállítóké megközelítette az ezret, mindkettő hozzávetőlegesen negyven százalékkal haladta meg az egy évvel korábbiét.
Az üzleti lehetőségeit ezen a piacon kereső készülék- és hálózatgyártók, infrastruktúra- és tartalomszolgáltatók az új generációs (3G, UMTS) technológiával kapcsolatos optimizmusukat a ma széles körben használt GSM-technológia robbanásszerű fejlődésére alapozzák. A 90-es évek elején megjelenő digitális mobilszolgáltatók számottevően alábecsülték az ügyfélszám növekedését, amelyet az ezredfordulóra még alig néhány száz millióra tettek, szemben a milliárdot jóval meghaladó ténnyel.
Jelenleg a világon mintegy 1,8 milliárd mobil-előfizető van, a meghatározó többség még a hagyományos GSM-hálózatokat alapvetően a hanghívásokra, illetve a szöveges üzenetküldésre használja. A szolgáltatók azonban újabb bevételi forrásokat keresnek, amit az adatátvitelen alapuló mobilalkalmazások – televíziózás, internetezés, videotelefonálás, zeneletöltés stb. – nyújthatnak az erre alkalmas szélessávú hálózatokon. Ráadásul a mobilpiacon is megjelenik az internetes (IMS-) technológia, a gyártók 50 százalékos üzemeltetési költségtakarékossági érvekkel győzik meg a szolgáltatókat a hálózatok ilyen irányú megújításáról.
A barcelonai rendezvényen az alkalmazások középpontjába a mobiltelevíziózás került. Az MTV tévétársaság három mobilos csatornát is működtetett, amelyen egyebek mellett a megszokott zenei műsorokat, illetve a Nickelodeon programjait lehetett mobileszközön nézni. Hasonló projektet mutatott be a British Telecom.
Míg a mobiltévét nagyon ígéretes új szolgáltatásnak tartják a szolgáltatók, a videotelefonálás egyelőre nem nagyon váltja be a hozzá fűzött reményeket. Ennek egyebek mellett az is lehet az oka, hogy ma még kevésbé elterjedtek az erre is alkalmas készülékek. Pedig ma már a gyártókon nem múlik; a katalán fővárosban számtalan új 3G-készüléket mutattak be, a piacvezető Nokia és Motorola éppúgy, mint az egyre erősebb trónkövetelő távol-keletiek, a Samsung és az LG. Utóbbiak már olyan modellekkel is előjöttek, amelyek kompatibilisek a 3G-hálózatok adatátviteli sebességét megsokszorozó HSDPA adatletöltési technológiával. A szolgáltatók megítélése szerint ez adhat tényleges lökést az új generációs hálózatoknak. A T-Mobile Magyarország Rt. vezérigazgatója, Winkler János a konferencián lapunknak úgy nyilatkozott, hogy a társaság a jelenlegi tesztfázis után a hazai piacon még az idén és elsőként akarja ezt a technológiát alkalmazni a kereskedelmi szolgáltatásokban is, ennek várható időpontját azonban nem kívánta elárulni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.