BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már az idén nő a gázkészlet

A közeli hónapokban írják ki a stratégiai gáztároló létesítéséről a közelmúltban elfogadott törvényt, ám már jóval a mintegy 150 milliárd forintos beruházás megvalósítása előtt nőnek majd az ország gáztartalékai – tájékoztatta lapunkat Ábrahám Gergely, a gazdasági miniszter szóvivője. 2006. október 1. és 2007. szeptember 30. között már legalább 150 millió köbméteres biztonsági gázkészletet kell létrehozni, a következő egyéves időszakban pedig már 300 millió köbméterest. 2012-ig az országnak folyamatosan legalább 300 millió köbméter stratégiai tartalékot kell képeznie, a készlet ezenfelüli nagyságát a szabad tárolókapacitások határozzák majd meg. E mennyiség elég a lakosság és a kommunális fogyasztók tizenöt napi ellátására. Ha a minimális tárolókapacitás nincs meg, a hiányzó mennyiségnek megfelelő mennyiségű erőművi tüzelőolajat kell tartalékolni.

Mint ismert, az 1,2 milliárd köbméternyi stratégiai kapacitást 2010-re kell létrehozni, s a még ki sem írt pályázat iránt máris több reménybeli beruházó érdeklődött. A német Ruhrgas, az orosz Gazprom és a magyar Mol is jelezte, hogy kész létrehozni a tárolót, és azt feltölteni gázzal. (A beruházás költségének mintegy fele maga a tárolandó gáz ára.) A Molnak számos olyan kimerült gázmezője van, amely alkalmas a feladatra. Ugyanakkor Ábrahám Gergely hangsúlyozta: minél többen akarják majd megvalósítani a beruházást, annál jobb, hiszen így nagyobb a valószínűsége, hogy kevesebbe kerül majd.

A biztonsági készlet létrehozása és fenntartása az e célra létrehozandó Magyar Szénhidrogén-készletező Szövetség feladata lesz. Kötelezően a szövetség tagjává válnak a működési engedély birtokában lévő hazai földgáz-nagykereskedők, a közüzemi szolgáltatók, a feljogosított fogyasztók, az utóbbiaknak gázt eladó kereskedők és a határkeresztező vezetékekhez hozzáférő, feljogosított fogyasztók. E szövetség áll az eddigi KKKSZ, azaz a Kőolaj- és Kőolajtermék-készletező Szövetség helyére. Az új törvény következtében lényegében tehát a KKKSZ feladatköre bővül majd a gáztárolással, ez pedig tükröződik nevének megváltoztatásában is. A szövetség nem társaságiadó-köteles.

A tárolást úgy kell megoldani, hogy abból 45 napon keresztül napi 20 millió köbméter gázt lehessen kivenni. (Ez a hazai téli átlagos napi hazai felhasználás negyede-ötöde.) A stratégiai készlet a szövetség tulajdona, amely jogosult a kötelező készleten fenntartása céljából gáz venni, illetve eladni olyan esetekben, amelyekre a gáztörvény felhatalmazza.

A stratégiai gázkészleteket a korábbi tervek szerint 2012-re kellett volna létrehozni, de a gázimport év eleji zavarai miatt a kormány előre hozta a határidőt. Magyarország egyébként is erősen gázfüggő: primer energia felhasználásában a gáz 40 százalékot képvisel, importjában pedig erősen függ fő szállítójától, Oroszországtól. Az ország rendelkezik 3,4 milliárd köbméternyi gáztároló kapacitással kereskedelmi célra is. (BHL)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.