BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Példák a meztelen emberi test ábrázolására

A meztelen emberi test ábrázolására évezredek óta találunk példákat, az aktok megítélése azonban koronként változott. Úgy tetszik, a magyar közerkölcs különösen szigorúan ítélte meg a „meztelenkedést”, hiszen a XIX. század előtt nem is találkozunk ilyen témájú ábrázolásokkal, ahogy a később alkotó művészek munkái közül sem feltétlenül az ilyen tárgyú alkotásaikat szokás kiemelni. A furcsa homályt jól példázta a pár évvel ezelőtti erotikus művekből álló magángyűjtemény bemutatása, ahol sokan először szembesültek azzal, hogy az inkább hazafias alkotásairól ismert Zichy Mihály komoly erotikus munkásságot is a magáénak tudhatott. Közben egyértelmű kíváncsiság kíséri a témát a közönség részéről, amit mi sem mutat jobban, mint az érdeklődés a fenti kiállítás vagy a Magyar Nemzeti Galériában bő egy éve megrendezett a Modell – Női akt a 19. századi magyar művészetben című tárlat iránt.

Részletek a holnapi Világgazdaságban

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.