BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Wienerberger: visszaeső régiós nyereség

A világ legnagyobb tégla- és Európa második legnagyobb agyagcserépgyártójának számító osztrák Wienerberger AG tavaly 11 százalékkal, 1,954 milliárd euróra emelte árbevételét, míg üzemi eredménye 5 százalékkal emelkedve, 270,4 millió euró lett. Az eredménybővülés a nyugat-európai és az Egyesült Államok piacának köszönhető, ugyanis Kelet-Közép-Európában 15 százalékos üzemieredmény-csökkenést regisztráltak. Magyarországon szintén visszaesés volt, hiszen míg az eladási árak 4-6 százalékkal csökkentek az előző évi átlagos szinthez képest, a költségek számottevően növekedtek. A legnagyobb költségterhet kétségkívül a nagyfogyasztók számára mintegy 60 százalékkal dráguló gáz jelentette.

A visszaeső keresletet azonban olyan szempontból is érdemes vizsgálni, hogy a 2003–2004-es építési szezon felfokozott, előre hozott építési kedve ideálisnak számított az iparágban. 2005-ben ezzel szemben már kevesebb építési engedélyt adtak ki, nőtt a társasházak aránya a családi házak terhére, s ez az építendő falfelületek jelentős visszaesését hozta magával.

Az itthon 16 üzemet működtető cég ugyanakkor optimista a jövőt illetően: 2006-ra az adózott nyereség 10 százalékos növekedését tervezik, s az üzembe álló gyáraknak és a tavalyi átszervezésnek köszönhetően az idén már Lengyelországban és hazánkban is bővülést várnak. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.