Életkori krízis: ebbÕl a helyzetbÕl is van kiút
Életünk során a boldogságszintünket egy U alakhoz lehet hasonlítani: egyre boldogtalanabbá válunk, ahogy a 40-es éveinkhez közelítünk, majd onnan újra „visszapattanunk” – állítja Keith Bender. A University of Wisconsin-Milwaukee közgazdaságtan-professzora korfaanalízisében elismerte, arra még nincs magyarázat, hogy miért kezdünk el zsémbeskedni életünk derekán, ám szerinte van kitörés a taposómalomból. Sokakkal elÕfordul, hogy kiábrándítónak tartják a 20-as és 30-as éveiket, rájönnek, hogy másként, máshogy kellett volna élniük. Az önrevízió, az önkritika egyfajta leltárkészítésre ösztönöz, ennek során mindenki talál elkövetett hibákat és elszalasztott lehetÕségeket, s ez óriási traumát okozhat. Ám a tévedések vagy a mulasztások ne az elégedetlenséget fokozzák bennünk, inkább ösztönözzék a változást, sÕt az is eredmény, ha a leltárkészítés után nem ismételjük meg a hibákat – hangsúlyozta a szakember.
Az életkori krízist az is okozhatja, ha túl nagy nyomás nehezedik ránk. A negyvenes éveikben járók egyrészt a családi kötelezettségeikkel, másrészt pedig a hosszú munkanapokkal küszködnek. Traumát okoz a döbbenet is: az idÕ a legszÛkebb forrásunk – emelte ki egy hasonló témával foglalkozó tanulmányban David Schkade, a San Diegó-i University of California menedzsmentprofesszora. Tragikus felismerés a kellÕ önismeret vagy épp az önmegvalósítás hiánya. A családi boldogtalanságot vagy a karrierrel, bérrel való elégedetlenséget szintén csúfos kudarcként lehet megélni. A legrosszabb az, ha mindezt azzal nyomjuk el magunkban: túl elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy javítsunk az életünkön.
Andrew Oswald, az angliai Warwick University közgazdaságtan-professzora szerint a negyvenes évek elérésével járó életkori krízist javítja a munkahelyi biztonságérzet, vagy ha ez most hiányzik, akkor olyan állás keresése, ahol nÕ az elégedettségünk, magasabb a bér, jobb a pozíció vagy épp több a kihívás. Boldogságot okozhat a kései gyerekvállalás is, ám csak akkor, ha a család felméri az azzal járó napi szintÛ feladatokat – javasolja Richard Lucas, a Michigan State University pszichológia-profeszszora. A szakemberek szerint az életkor elÕrehaladtával egyre több úgynevezett boldogságkiugrást kell találnunk, amelyek azonban gyorsan elhalványulnak, így gondoskodnunk kell az utánpótlásukról.
Ezek fÕleg elÕre végig gondolt rendezÕelvek, illetve élmények. Például a baráti társaság bÕvítése, egy új hobbi, egy eddig ki nem próbált sport vagy kulturális tevékenység, önkéntes munka végzése, tréningprogramokon való részvétel, sÕt örömszerzÕ lehet a munkahelyi feladat kibÕvítése is.
Az életkori krízis senkit nem kímél, nem néz pozíciót, iskolai végzettséget és nemet sem. Így vezérigazgató és segédmunkások, férfiak és nÕk is átélik, bár a gyengébbik nemnél néhány évvel késÕbb kezdÕdik. A férfiak 38-42, a nÕk 40-45 éves koruk környékén tapasztalják meg– állítja Horváth T. Ilona.
Aki nem kezeli, nem kontrollálja az életkori krízissel járó érzéseit, könnyen depressziós lehet, életunt, sokak problémagazdává válnak, minden történésben felnagyítják a negatív dolgokat, míg a pozitív események mellett elmennek. Ahhoz, hogy a belsÕ változás ne legyen végérvényes, és ne mérgezzük meg a környezetünket, tudatosan végig kell gondolnunk, mi is okozza a tragédiaérzésünket – tanácsolta a szakember. Hozzátette: Ha képesek vagyunk diagnosztizálni magunkon az életkori krízist, félig már nyert ügyünk van. Onnantól kezdve ugyanis lépésrÕl lépésre javíthatunk a hangulatunkon, fejleszthetjük az önismeretünket, változtathatunk azokon a dolgokon, amelyek megértek a változtatásra, sÕt segítséget is kérhetünk azoktól, akik fontosak nekünk.
„Az életkori krízist sokkal nehezebb észrevenni és tudatosítani, mint reagálni rá, »kezelni«. Egyrészt az emberek többsége munkahelyféltés miatt nem szívesen mutatja ezeket, másrészt nagyon sok esetben a folytonos teljesítménykényszer miatt maga a szervezet sem tolerálja, ne adj’ isten nem is kíváncsi rá. Viszont a teljesítmény csökkenése, a motiválatlanság figyelmeztetÕ jel lehet. A krízis kezelésére a HR-eszköztárban jó megoldások vannak. Ilyen lehet a munkakörbÕvítés, a csapatmunka, a mentori rendszerben mentorként való ténykedés. Fontos, hogy a magánéletbe ne avatkozzunk be, ne akarjunk a HR-szakember vagy a fÕnök megváltóként fellépni. A figyelmeztetÕ jelek felismerése, a tudatosítás és a gondoskodás lehetÕségének felmutatása viszont a mi feladatunk, méghozzá a közvetlen vezetÕ bevonásával.”
„Az életkori krízist sokkal nehezebb észrevenni és tudatosítani, mint reagálni rá, »kezelni«. Egyrészt az emberek többsége munkahelyféltés miatt nem szívesen mutatja ezeket, másrészt nagyon sok esetben a folytonos teljesítménykényszer miatt maga a szervezet sem tolerálja, ne adj’ isten nem is kíváncsi rá. Viszont a teljesítmény csökkenése, a motiválatlanság figyelmeztetÕ jel lehet. A krízis kezelésére a HR-eszköztárban jó megoldások vannak. Ilyen lehet a munkakörbÕvítés, a csapatmunka, a mentori rendszerben mentorként való ténykedés. Fontos, hogy a magánéletbe ne avatkozzunk be, ne akarjunk a HR-szakember vagy a fÕnök megváltóként fellépni. A figyelmeztetÕ jelek felismerése, a tudatosítás és a gondoskodás lehetÕségének felmutatása viszont a mi feladatunk, méghozzá a közvetlen vezetÕ bevonásával.”
Az életközépkrízis valóban senkit nem kímél, a hossza viszont csak tÕlünk függ, és az is, hogy az agresszióval vagy épp a depresszióval járó nyomasztó beszÛkülés áldozatai leszünk-e, vagy tudatosan változtatunk az életünkön, és felfigyelünk végre életünk „áldásaira” – húzta alá Szabó Piroska pszichiáter. Sokat segít, ha tudatosítjuk a problémát, a magánéletben, az önmagunkkal töltött idÕben és a munkahelyünkön is törekszünk a színességre, az élményszerzésre, mindezt úgy, hogy a biztonságérzetünk ne csökkenjen, inkább fokozódjon. A pszichiáter úgy véli, az életkori krízis nem más, mint rádöbbenés arra, hogy állandóan változunk, és ahelyett, hogy az évek múlása során fokozatosan figyelnénk a magunk és környezetünk fejlÕdését, egyszerre szembesülünk ezzel. Bár ez nem kellemes érzés, ám tanulságos.-->
