Felszámolják Magyarország második legnagyobb húsipari vállalatát
Felszámolási eljárást kezdeményez önmagával szemben a miskolci Borsi Húsipari (BH) Rt. – információink szerint erről döntött a napokban a társaság taggyűlése. Mint ismert, a Mónos Péter befektető nevével fémjelzett Carnex csoporthoz tartozó BH és a szintén Carnex-érdekeltségű (99,64 százalékban BH-tulajdonú) gyöngyösi Falcotrade Rt. tavaly decemberben öncsődöt jelentett a váratlanul kimutatott, több mint hárommilliárd forintos veszteség miatt (VG, 2005. december 6.).
Értesüléseink szerint a felszámolási döntés oka, hogy a csődeljárás ideje alatt Miskolcon nem sikerült megyegyezni a hitelezőkkel. Ennek hátterében pedig az áll, hogy – bár a cégnek állattartó tulajdonosai is vannak – nem volt megfelelő garancia a feldolgozás újraindításához a hazai sertéshiány miatt. A Carnex támogatja, hogy a BH-t egy termelői konzorcium szerezhesse meg. A ma is működő Falcotrade-et a BH helyzete egyelőre nem érinti, mivel a gyöngyösi cégnél a Carnex csoport harmadik meghatározó húsipari vállalkozása, a Pápai Hús Rt. fenntartja a tevékenységeket. (VG)
A Carnex húsipari üzletága 50-55 milliárdos éves árbevételével az öncsődök előtt a második legnagyobb hazai ágazati vállalkozásnak számított a Csányi Sándor OTP-vezér tulajdonában lévő Délhús és Pick mögött. A baromfiszektorban a csoport továbbra is vezető szerepet tölt be 55-60 milliárd körüli éves forgalommal. A közelmúltban viszont békéscsabai gyárában leállította a csirkefeldolgozást, mivel a madárinfluenza hatására csökkenő kereslett több száz millió forintos veszteséget okozott (a szintén Carnex-tulajdonú Zalabaromfi tovább termel). A kifizetetlen tartozások miatt a szolgáltató kedden a békéscsabai cégnél kikapcsolta az áramot, így ott a víziszárnyas-feldolgozás is leállt. A Carnex abban bízik, hogy a következő napokban meg tud egyezni hitelezőivel, és részben újraindíthatja az üzemet.


