BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Iráni hatások a benzinárban

Ismét 300 forint felé kúszik a benzin ára, miután a Mol Rt. a napokban egymás után kétszer is árat emelt. Lépését a szokásoknak megfelelően követték vetélytársai is. A piac azonban tűr: az üzemanyagok iránti kereslet meglehetősen árrugalmatlan. A járműtulajdonosok meghatározó része nem akar vagy nem is tud spórolni a benzinen, a gázolajon. Hasonló árszint egyébként már kialakult egy évvel ezelőtt, de összehasonlító árat alapul véve mégsem a 2005-ös, hanem a 2001-es 250 forintos benzinár volt az abszolút rekord, amely mai értéken jóval 300 forint fölötti árat jelentene.

Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója már a tavaly őszi árrekord idején jelezte, hogy a gazdaság lassulásától emiatt egyelőre nem kell tartani. Az üzleti szféra teljes költségeinek átlagosan 3-4 százalékát teszi ki az energiaköltség, az exportágazatokban pedig egy százalék alatt van az arány. A lakossági fogyasztásban 5 százalék az üzemanyag súlya, és a továbbgyűrűző hatásokkal együtt sem haladja meg a 6-8 százalékot. Hegedűs Miklós szerint az idén eddig mintegy 15 százalékkal emelkedett az üzemanyag ára, ez az inflációs rátát csupán 0,5 százalékponttal emelte meg.

Az árak pedig alighanem tovább nőnek. Mivel a nemzetközi közösség nem tudta elérni az iráni nukleáris fejlesztési tervek leállítását, várhatóan gazdasági, szélső esetben erőszakos eszközöket vet majd be, legalábbis ezt sürgeti az amerikai külügyminiszter. Döntés a hónap végén várható, hiszen április 28-án jár le az Iránnak adott haladék.

Egy esetleges gazdasági szankció a perzsa olajkivitel csökkenéséhez s persze a nemzetközi olajárak felszökéséhez vezet, nem beszélve a katonai beavatkozás hatásaitól. Az olajárakat felfelé kényszeríti az is, hogy a belső zavargások miatt csökken Nigéria és akadozik Irak olajkivitele. Nem nyugtatja meg a piacot az sem, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség szerint igencsak borotvaélen táncol az olaj idei kereslete és kínálata, mert az igények nőnek, a termelés viszont egyre nehezebben bővül. (Nemrég tették közzé, hogy Oroszország idei olajtermelése nem emelkedik a korábban feltételezett ütemben.)

A hazai benzinárakat még két tényező tartja magas szinten. Egyrészt a forint gyengélkedése megdrágítja olajimportunkat, másrészt régiós összehasonlításban nálunk a legmagasabb az üzemanyagok adótartalma, de élenjárunk uniós szinten is. Sovány vigasz, hogy a fogyasztói ár növekedésével csökken az áron belüli adótartalom, mivel évek óta fixen 103,50 forint a jövedéki adó és további 3,06 forint a készletezés díja. E két adónem és az üzemanyag árának összege a 20 százalékos áfa alapja.

A magyarországi üzemanyag-felhasználóknak mégis nőtt a mozgástere. Egy-egy forgalmazó különböző kútjainál más-más árat alkalmaznak a helyi vásárlóerőhöz igazítva. Akár tízforintos árkülönbség is lehet egy cég kútárai között, attól függően, hogy azok hol találhatók. Viszont a földrajzilag egymáshoz közel lévő, de más-más kézben lévő töltőállomásokon közel azonos áron mérik a benzint és a gázolajat. BHL

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.