Szorul a hurok Von der Leyen nyakán – már a saját pártcsaládja is fojtogatja
Hónapok óta repedezik az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen mögött álló törékeny koalíció az Európai Parlamentben (EP). A centristák és a szocialisták egyaránt panaszkodnak arra, hogy háttérbe szorították őket. A válság azonban most új mélypontra jutott, mivel az Európai Néppárton (EPP) belüli törés palotaforradalommal veszélyezteti a ma kezdődő költségvetési tárgyalásokat.

A bizottság kénytelen szinte egyenként meggyőzni az európai parlamenti képviselőket, miután a vezető politikai frakciók figyelmeztettek, hogy nem támogatják a 2028-ban induló, 2 ezermilliárd eurós, többéves költségvetési keret (MFF) elfogadását, amelyet a bizottság javasolt. A képviselők feldühödtek a kohéziós és mezőgazdasági támogatások tervezett átalakítása miatt, és azt követelik, hogy a Berlaymont (az EB székháza) hátráljon meg.
Az EPP elnöke, Manfred Weber – Von der Leyen egyik legfontosabb szövetségese – a Politico című lapnak kifejtette: pártja azért küzd, hogy a költségvetés „az európaiak igényeit szolgálja”. Azzal indokolta a vétófenyegetést, hogy
korai szakaszban meg kell határozni a tárgyalások hangnemét, hogy kulcsfontosságú követeléseinket a Bizottság figyelembe vegye.
Weber szerint a bizottságnak három fő prioritást kell kezelnie:
- erős szerepet kell biztosítani a régióknak,
- olyan közös agrárpolitikára van szükség, amely megmutatja, hogy meghallották a gazdák hangját, továbbá
- meg kell őrizni az Európai Parlament szerepét és hatásköreit.
Ha minden fél konstruktívan áll a tárgyalásokhoz – beleértve a Tanács soros elnökségének támogatását is –, „meggyőződésem, hogy meglesz az alap a tárgyalások megkezdéséhez” – érvelt Weber.
Figyelmeztető lövés Von der Leyen felé
Siegfried Muresan, az EPP fő költségvetési tárgyalója arra figyelmeztetett: „A bizottság jelenlegi tervezete gyengíti az unió kiegészítő prioritásait – a kohéziós politikát, amely mára az EU fő beruházási eszközévé vált, és a mezőgazdaságot, amely milliók munkahelyét biztosítja vidéken, hozzájárul a vidékfejlesztéshez és az élelmiszer-biztonsághoz.” Hozzátette:
A szöveget át kell dolgozni, mert a szép szavak és politikai ígéretek nem lesznek elegendők.
Egy bizottság tisztségviselő név nélkül közölte a brüsszeli lappal, hogy „figyelünk, és tisztában vagyunk vele, hogy a parlament három területen is aggályokat fogalmazott meg – ezekben konstruktívan együtt fogunk működni”. Ez azonban borítékolhatóan azt jelenti, hogy
- vagy a bizottságon belül éleződik tovább a feszültség, lévén alig marad valami az eredeti javaslatból,
- vagy az EP-koalíció és Von der Leyen viszonya romlik meg még az eddiginél is jobban. Néhány háttérbeszélgetés alapján úgy tűnik, hogy akár mindkét variáció is megvalósulhat. Több bizottsági tisztviselő is dühösen reagált az EP taktikáira, különösen az utóbbi, Von der Leyen számára kellemetlen lépések sorozata után.
Sokan attól tartanak, hogy a kulcsfontosságú tervek kisiklanak, vagy hogy végül a szélsőjobboldali pártok támogatását kell majd keresniük.
Közeledik az összecsapás, az EP máris közölte, hogy nem hátrál meg
Von der Leyen költségvetési biztosa, a lengyel Piotr Serafin szerda délután öt órakor találkozik a parlament és a bizottság vezetőivel, hogy megpróbáljanak megegyezni. Ha nem sikerül kompromisszumra jutniuk, a parlament várhatóan november 12-én határozatban utasítja el az MFF kulcsfontosságú részeit. „A többi, Európa-párti csoporttal együtt készek vagyunk elutasítani a nemzeti terveket a következő MFF-ben” – mondta Iratxe García Pérez, a szocialisták és demokraták (S&D) frakcióvezetője, az EPP koalíciós partnere. Támogatásához – mondta – kezelni kell
- a munkavállalók átképzésének kérdését,
- az emberek gazdasági sokkoktól való védelmét és
- a lakhatási árak csökkentését.
Vagyis
a szocialisták máris benyújtották követeléseiket, ha úgy tetszik alkualapjukat.
A jobboldali Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), valamint a radikális patrióták azt állítják, hogy kizárták őket az MFF-fel kapcsolatos bizottsági anyagok felügyeletéből. „Ez az ügy az ITRE munkájának hitelességét és integritását érinti” – fakadt ki egy kiszivárgott e-mailben Daniel Obajtek, az ECR koordinátora, az ITRE, az EU iparpolitikájával, kutatással, innovációval, energiával, digitális gazdasággal és űriparával foglalkozó bizottságának tagja.
Von der Leyen költségvetése egyébként a tagállamoknál is kiverte a biztosítékot, még saját országának kancellárja, Friedrich Merz is nonszensznek nevezte a tervezet egyes javaslatait, például a vállalatokra kivetni tervezett adót.


