Forgalma megduplázására számít az Agro.bio Hungary Kft., ha sikerül bekapcsolódnia a kínai állam által elindított eddigi legnagyobb revitalizációs programba. A Green China projekt célja a távol-keleti ország elsivatagosodott területeinek újraélesztése, ennek érdekében fél tucat régióban összesen 6 millió hektár földet kívánnak új életre kelteni. A szlovákiai zólyomi erdészet alvállalkozójaként ebbe igyekszik bekapcsolódni az Agro.bio Hungary Kft., amely egy speciális baktérium-oltóanyagot fejlesztett ki. Ez alkalmas arra, hogy a rendkívül rossz minőségű talajon is biztosítsa a növények kifejlődéséhez szükséges tápanyagmennyiséget. A levegőben található nitrogén megkötésén alapuló technológia hasznosítási jogát az Agro.bio 2001-ben vásárolta meg, s a belföldi felhasználás mellett ma már tucatnyi országba exportálják a talajbaktérium-oltóanyagot. Részben ennek köszönhető, hogy a vállalkozás árbevétele a 2001-es százmillió forintról 2004-re 380 millióra emelkedett, igaz, a kínai projekt előkészítésének elhúzódása miatt tavaly ismét 260 millió forintra csökkent. Daoda Zoltán, az Agro.bio szakmai igazgatója kérdésünkre elmondta: a cég BactoFil nevű termékét a 2004-es orkánban megsemmisült tátrai erdőségek újratelepítésénél is felhasználják. A programot vezető zólyomi erdészet az idén 500, jövőre pedig 3 ezer hektár új telepítés tápanyagellátásának segítéséhez szükséges mennyiségű BactoFilt rendelt az Agro.biótól.
Ugyanakkor a Green China projekt ennél nagyságrendileg nagyobb megrendelést jelenthet. Az Agro.bio részvételét az teszi lehetővé, hogy Kína és Szlovákia államközi egyezményt írt alá arról, hogy szlovák cégek és szakemberek is részt vegyenek a programban, amelytől 2008-ban már a belső-mongóliai eredetű porszennyezés csökkenését várják az olimpiai játékok idejére Pekingben. Szlovák oldalról az egyik legfontosabb résztvevő a szükséges szakértelemmel felvértezett zólyomi erdészet lesz, amely jelezte, hogy számít az Agro.bio közreműködésére is. Daoda Zoltán szerint terméküket elsősorban az újraerdősítést segítő faiskolákban, valamint különböző energiaültetvényeken fogják felhasználni, s reményeik szerint Peking még az idén több tartományban elindítja revitalizációs programját.
Az Agro.biónál azt várják, hogy ennek eredményeképpen a cég árbevétele egy-két éven belül megduplázódik. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan egy 50 millió forint értékű új fejlesztést is elindítottak exportjuk bővítésének szándékával. Ennek legfontosabb eleme, hogy – jelenleg folyékony formában kapható – terméküket por alakban is elő kívánják állítani, amely hosszabb és hűtés nélküli eltarthatóságot tenne lehetővé. Ezzel a cég újabb ér-tékesítési csatornák felé, a barkácsáruházak és a gazdaboltok irányába is nyitni tud majd, valamint megkezdődhet az értékesítés az észak-amerikai piacon – tette hozzá Daoda Zoltán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.