Kovács Zoltán kiemelte, a GDP-hez évi 7,1 százalékkal hozzájáruló ágazat fontos szerepet játszik a hazai foglalkoztatásban, tőkevonzásban.
Utóbbi kapcsán Kóka János az ICT-területért is felelős gazdasági tárca vezetője hangoztatta robbanást vár a fejlett nyugati piacokról Kelet-Európába és Ázsiába áttelepülő szolgáltatóközpontok területén. Megállapította, hogy az előbbi térségen belüli üzletek elnyerésében Magyarország már egyértelműen az első helyen áll. A tárcavezető a következő évekre több tízezer munkahelyet vízionált a kiszervezett részlegek kapcsán.
Hozzátette a jelenlegi kormányciklusban az ICT-vállalkozások is az EU-támogatásokból, PPP-konstrukcióban, hitel- és tőkefinanszírozás formájában számíthatnak forrásokra. Ősztől el is akarják indítani a kis- és középvállalkozásokat támogató hitelprogramot és komoly átalakítást terveznek az informatikai vállalkozások számára rendelkezésre álló állami kockázati tőkealapnál is, mivel utóbbi tevékenységével nem elégedettek. Kóka János tervei szerint az alapkezelőbe az államnak be kell majd vonnia a magántőkét, amely jobban ért a jó befektetésekhez.
A szétaprózódott fejlesztések helyett a támogatásokat néhány területre kell koncentrálni, mint ahogy ezt más országokban tették, ahol az ICT sikertörténet lett - emelte ki Gáspár Pál, az ICEG Európai Központ igazgatója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.