A háziorvosok nem akarnak jelenteni, de muszáj
Kifogásolja a Magyar Orvosi Kamara, hogy a háziorvosoknak szeptembertől tételes jelentést kell készíteni és elküldeni az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak. Azt ugyan elismerte Éger István elnök, hogy hat hónapot kaptak a felkészülésre, ám úgy látja: a jogszabály bevezetésének elnapolásakor megállapodtak a jelentés tartalmának felülvizsgálatában, hiába. Erre nem került sor, sőt az ügyben a szaktárca államtitkárának a közelmúltban írt levelére sem kapott választ a köztestület. Éger úgy látja: az adminisztráció betegenként legalább egy percet igényel, ami egy rendelési idő alatt 40 perccel megkurtítja a páciensekkel való foglalkozást. Egyébként több doktor adatvédelmi szempontból is kifogásolja a kötelező jelentés tételt, ezért az adatvédelmi biztos állásfoglalását kérték. Azt is kifogásolja a kamara, hogy júliustól megvonták a foglalkozás-egészségügyi dolgozóktól a szakorvosi beutalást, illetve a munkavállalók laboratóriumi vizsgálatra küldésének a lehetőségét. Az elnök mai sajtótájékoztatóján méltatlannak tartotta azt is, hogy szeptembertől adót kell fizetni annak a háziorvosnak, aki a 2000-ben alanyi jogon kapott praxisát eladja. Ez nehezíti a praxisok eladását, pedig sok a nyugdíjas koron túl dolgozó háziorvos. Bejelentette azt is, hogy a gyógyszerészek- és szakdolgozók kamarájával közös levélben kértek találkozót a kormányfőtől, hogy kifejthessék véleményüket az ágazat reformelgondolásairól. Az Egészségügyi Minisztérium sajtóosztálya sajnálatát fejezte ki, hogy a Magyar Orvosi Kamara nem ismertette álláspontját - pedig lett volna módja - amikor kedden Gyurcsány Ferenc kormányfő találkozott a szakma képviselőivel, köztük a MOK-kal. A minisztérium szerint egyébként a háziorvosoknak is be kell tartani a jogszabályokat. Az egészségügyben ma a háziorvoslásról áll rendelkezésre a legkevesebb információ. Senki sem tudja, hány beteget látnak el, és milyen betegségeket mekkora hatékonysággal kezelnek. Ahhoz, hogy a biztosítónak pontos képe legyen, mire fizeti ki a járulékokból befolyt pénzt, elengedhetetlen, hogy adatokat szolgáltassanak. Ez elemi érdeke az orvosnak is, aki ezzel dokumentálja a tevékenységét. VGO


