Az UCB lenyeli a Schwartz Pharmát
A belga UCB gyógyszergyártó 4,4 milliárd euróért megvásárolja a német versenytársát, a Schwarz Pharmát – jelentette be a két cég tegnap. A fúzióval a generikus gyógyszerpiac egyik legjelentősebb szereplője jöhet létre. A cég éves árbevétele várhatóan eléri a 3,3 milliárd eurót, s a szerződő felek 300 milliós szinergiahatást várnak az összeolvadástól.
A tegnap nyilvánosságra hozott ügylet ékes bizonyítéka annak, hogy folytatódik a generikus gyógyszerpiac fúziós hulláma. Különösen kedvelt akvizíciós célpontok lettek az elmúlt időszakban a kelet-közép-európai generikus cégek, több vezető legális másolatokat gyártó vállalat is bevásárolt már az idén térségünkben. Az ágazat szereplői nem véletlenül összpontosítanak erre a régióra: egy nemrégiben nyilvánosságra hozott elemzés szerint Kelet-Európa a legideálisabb hely a világon a generikus gyógyszergyártók számára, hiszen az egy főre jutó gyógyszerfogyasztás folyamatosan nő, s a betegek is a másolatokhoz szoktak hozzá.
A legnagyobb figyelemmel kísért felvásárlási ügylet az idén a horvát Pliva akvizíciója volt. A vállalatért először az izlandi Actavis jelentkezett be még márciusban: a társaság 1,65 milliárd dolláros – részvényenként 570 kunás (1 kuna = 38,55 forint) – ajánlatát azonban a Pliva vezetősége visszautasította.
Az első, felső vezetés által is támogatott ajánlatot az amerikai Barr Pharmaceuticals tette a Plivára májusban: 705 kunát kínáltak a részvényeseknek papíronként. Az Actavis azonban nem akart beletörődni a vereségbe, s a két cég között éles küzdelem alakult ki a horvát gyógyszergyártóért. A versenyfutásból végül a Barr került ki győztesen, az Actavis ugyanis múlt héten visszalépett az ajánlattól, így az amerikaiak vásárolhatják meg a Plivát részvényenként 820 kunáért, azaz összesen közel 2,5 milliárd dollárért. A tranzakcióval a világ harmadik legnagyobb generikus gyártója jön létre .
Bár a Pliva eladása kétségtelenül a legnagyobb értékű, de semmiképp sem az egyetlen fontos akvizíció volt az idén a térségben. India vezető gyógyszeripari vállalata, a Ranbaxy például március végén 324 millió dollárért megvette a román Terapiat, míg a világ harmadik legnagyobb gyógyszergyártójának számító Sanofi-Aventis alig pár héttel korábban 430 millió dollárért a cseh Zenita 25 százalékát szerezte meg. VG


