Borul a parlamenti szokásjog: bukott jelölés, új miniszterek és átrendeződő erőviszonyok
A parlamenti szokásjog felrúgásának tartja a leköszönő miniszterelnökséget vezető miniszter, a Fidesz leendő frakcióvezetője, hogy a Tisza Párt nem támogatja Szijjártó Péter távozó külgazdasági és külügyminiszter parlamenti alelnökké választását.

Kedden közölte, új jelöltet állítottak:
Vitályos Eszter eddigi kormányszóvivőt javasolják az Országgyűlés alelnökének.
A politikus az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások szünetében újságíróknak azt mondta, az új kormánytöbbség annak ellenére kíván válogatni az ellenzék jelöltjei között, hogy az ellenzék nem kívánt válogatni a kormánytöbbség jelöltjei között.
Miután csak többséggel lehet parlamenti alelnököt választani, a Fidesz új jelöltet állított.
Gulyás Gergely az átadás-átvétellel kapcsolatban hangsúlyozta, a Fidesz–KDNP az alakuló ülésen hozzá fog járulni a házszabálytól való eltéréshez az előterjesztések tárgyalásakor. Erre az új kormányzati struktúra kialakítása miatt, illetve azért van szükség, hogy
vagy meghosszabbítsák a veszélyhelyzetet, vagy – és úgy látja, hogy ez a törekvése az új kormánytöbbségnek – elfogadják mindazokat a szabályokat, amelyek a veszélyhelyzet lezárásához szükségesek.
Kifejtette, az ezzel kapcsolatos kodifikációs munkát a kormány elvégezte, a Tisza Párttal zajlanak erről konzultációk, és ha minden jogszabályi kérdést sikerül elvarrni, akkor az új többség akaratának megfelelően kivezethető a rendkívüli jogrend.
Szijjártó Péter parlamenti alelnöki jelölése kapcsán kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt mondta, ellenérvek nem hangzottak el a tárgyaláson azzal kapcsolatban, a Tisza Párt miért nem támogatja a megválasztását.
Arra a felvetésre, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár kilencven napra is felfüggeszthesse azokat az átutalásokat, amelyeknél felmerül a pénzmosás és vagyonkimentés gyanúja,
Gulyás Gergely közölte, erről nem kell döntést hozni, el kell olvasni a jogszabályokat, ez most is szerepel bennük.
Kitért arra is, hogy hat bizottsági elnöki tisztséget kap az ellenzék, ebből egyet, a nemzetbiztonsági bizottság vezetését a Mi Hazánk fogja ellátni, ezt a Fidesz–KDNP támogatta. A nemzeti összetartozás bizottságát a KDNP fogja vezetni, míg a többi négyet, a művelődési, a környezetvédelmi, a költségvetési és a szociális bizottság elnökét a Fidesz adja – tette hozzá.
Elmondta, szerdán jelentik be a Fidesz-frakció hét szóvivőjét, akik frakcióvezető-helyettesek is lesznek. Közben a Fidesz saját belső átalakulására is készül. Kedden ülésezik a párt országos választmánya, amely dönthet a tisztújító kongresszus összehívásáról. Orbán Viktor pártelnök korábban bejelentette: a választási vereséget követően megkezdik a párt újjászervezését. Ennek részeként a korábban őszre tervezett kongresszust előrehoznák júniusra.
A leköszönő miniszterelnök azt is közölte, hogy lemond parlamenti mandátumáról, így 36 év után nem lesz tagja az Országgyűlésnek a következő ciklusban. Ugyanakkor jelezte: a párt vezetését továbbra is vállalná, amennyiben a kongresszus megerősíti pozíciójában.
A következő napok egyeztetései kulcsfontosságúak lesznek abban, hogy az új Országgyűlés milyen keretek között kezdi meg működését, és milyen politikai erőviszonyok mentén alakul ki a parlamenti munka rendje az elkövetkező ciklusban.
Újabb miniszterjelölteket mutatott be Magyar Péter
Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztérium, Tanács Zoltánt pedig a tudományos és technológiai minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
A Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán a két miniszter bejelentése mellett azt is közölte, hogy Bódis Kriszta kormánybiztosként felel majd a nemzeti társadalompolitikai stratégia megalkotásáért, valamint az oktatás, a szociális és egészségügyi területek horizontális összehangolásáért. Magyar Péter tájékoztatása szerint Tarr Zoltán miniszterként felel majd a színház-, a tánc- és a zeneművészet, valamint a magyar film fejlesztéséért.
Szintén a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztérium hatáskörébe tartozik a jövőben a civil szervezetekkel, egyházakkal és felekezetekkel, valamint a határon túli és a diaszpórában élő magyarsággal való kapcsolattartás is.
Magyar Péter bejelentette, hogy Tanács Zoltán miniszterként azért felel majd, hogy Magyarország egy modern, digitális, innovatív és sikeres ország legyen, amely képes hosszú távon, stratégiai szemléletben is gondolkodni, és a kihívásokra tudományosan megalapozott, jövőálló megoldásokat kínálni.
Megjegyezte: a technológiai minisztérium feladatai közé tartozik továbbá a tudománypolitika, a kutatás-fejlesztés és az innováció szabályozása, irányítása, valamint egy élő, sikeres startup ökoszisztéma kialakítása, amely a tudásalapú magyar gazdaság egyik hajtómotorjává válik.
Bódis Kriszta kormánybiztosként a társadalompolitikai stratégiáért és az érintett ágazatok összehangolásáért felel majd.
Magyar Péter korábban bejelentette, hogy
- Kármán András lesz a pénzügyminiszter,
- Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter lesz,
- Orbán Anita külügyminiszter,
- Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter lesz,
- Ruszin-Szendi Romulusz lesz a honvédelmi miniszter,
- Gajdos László lesz az élő környezetért felelős miniszter,
- Vitézy Dávid lesz a közlekedési és beruházási miniszter,
- illetve Kátai-Németh Vilmos vezeti majd a szociális- és családügyi misztériumot.


