Elönt az alternatív üzemanyag
Rácz János, a beruházó csoport vezetője a piacelemzésre hivatkozva kifejtette: az invesztíció öt-tíz év alatt megtérül, hiszen csak 2009-re fejeződik be az építkezés, de már megvannak a jövendőbeli vevők: az előállított évi 540 ezer tonna bioetanol nagy része Nyugat-Európába kerül, kisebb részét pedig Szerbiában használják fel. Az említett 480 millió dolláros költség 80 százalékát bankhitelből finanszírozzák, amelyből a nagybecskereki ipari park 60 hektáros területén kikötő is épül a Tisza mellékfolyóján, a Begán, és a tervekben logisztikai központ létesítése is szerepel. A térség legnagyobb ikerbioetanol-üzeme egymillió tonna búzát és félmillió tonna kukoricát dolgoz majd fel évente, miközben Vajdaságban évi 4-4,5 millió tonna gabonát termesztenek. A 300 fős gyár mellékterméke évi mintegy félmillió tonna biotakarmány és -trágya, ám a svéd Chematur Engineering AB-tól származó technológia biogáz előállítására is alkalmas.
A helyi önkormányzattal, valamint a hét magyar vállalattal és a chicagói CSLM Developmenttel közösen azt is tervezzük, hogy Nagybecskereken és Nagykanizsán – ahol a helyhatósággal már ilyen irányú tárgyalások is folynak – kutatás-fejlesztési céllal önfenntartó, alternatív energiát használó mintavárost hozunk létre, amelynek energiaigényét biomassza- és biogázerőmű, szél-, illetve naperőmű fogja biztosítani – emelte ki Rácz János.
Az alternatív tüzelőanyagok néha a legmeglepőbb helyekről származhatnak. Egy kínai nádfajtából Marosvölgyi Béla, a soproni Nyugat-magyarországi Egyetem professzora évtizedes kísérletezés eredményeként fagy- és szárazságtűrő fajtát hozott létre, amelyet Tata határában kísérleti jelleggel fél hektáron termeszt a Nád MPS-H Kft. A társaság ügyvezető igazgatója, Kiss Gábor úgy tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy noha a biomassza-tüzelésre készülő Vértesi Erőmű Zrt.-vel beszállítási szerződésről tárgyalnak, a szaporítási technológiát Szerbiában is meghonosítják.
A számítások szerint 20 tonna energianád fűtőértéke 12 tonna jó minőségű szénével, 8 ezer liter olajéval vagy 8,9 ezer köbméter földgázéval egyenértékű, azaz alkalmas lehet a jelenlegi fosszilis energiahordozók helyettesítésére. Kiss Gábor a napokban tárgyal Németországban a 2010 utáni szállításokról, s 2012–2013-ra teszi egy pelletálóüzem létrejöttét, hogy kisfogyasztók pelletkazánjai számára is elérhető legyen az energianádból készült fűtőanyag.
Miközben Magyarországon és a környező államokban felfutóban van a biobiznisz, világszerte komoly problémát okozhat a bioüzemanyag-gyártóknak a bioetanol árának az elmúlt hónapokban tapasztalható rohamos csökkenése. Alig fél évvel ezelőtt még közel négyszáz dollárt kellett fizetni egy hordó bio-etanolért, ám a múlt hét végén már csak 210-et.
Az árak esését az okozza, hogy a közelmúltban rengeteg gyártó jelentette be kapacitásbővítési szándékát; ezek megvalósulása esetén szakértők szerint hamarosan jelentős túlkínálat alakulhat ki a piacon. A bioetanol árának további csökkenése azonban a tervezett beruházások rentabilitását is megkérdőjelezheti – írja a Financial Times Deutschland.
Megtorpanás a tengerentúlról
Az Egyesült Államokban már most megtorpanni látszik némileg az ágazat: az ország harmadik legnagyobb gyártójának számító Hawkeye épp a múlt héten jelentette be, hogy korábbi terveivel ellentétben mégsem lép tőzsdére.A társaság – amely a bevezetéstől várt 350 millió dolláros bevételt kapacitásai bővítésére költötte volna – az energiaszektor gyengélkedésével magyarázta a visszavonulást.
A Hawkeye félelmei érthetővé válnak, ha megnézzük az idén nyáron börzére lépett legnagyobb versenytársait: a Verasun részvényei 20, az Aventine Renewable Energy papírjai pedig 44 százalékkal estek a tőzsdei bevezetés óta.
Európában egyelőre nem ilyen rossz a helyzet, bár a kapacitások bővülése az öreg kontinensen is hatalmas méreteket öltött. Németországban, ahol tavaly még csak 650 millió köbméter bioetanolt állítottak elő, 2007-re akár 1,4 milliárd köbméter fölé is nőhet a termelés.
Szakértők szerint amennyiben az összes bejelentett beruházás megvalósul, akkor valószínűleg évekig túlkínálat lesz a piacon, hiszen a kereslet várhatóan csak 2011-re éri el az 1,4 milliárd köbméteres szintet.
A társaság – amely a bevezetéstől várt 350 millió dolláros bevételt kapacitásai bővítésére költötte volna – az energiaszektor gyengélkedésével magyarázta a visszavonulást.
A Hawkeye félelmei érthetővé válnak, ha megnézzük az idén nyáron börzére lépett legnagyobb versenytársait: a Verasun részvényei 20, az Aventine Renewable Energy papírjai pedig 44 százalékkal estek a tőzsdei bevezetés óta.
Európában egyelőre nem ilyen rossz a helyzet, bár a kapacitások bővülése az öreg kontinensen is hatalmas méreteket öltött. Németországban, ahol tavaly még csak 650 millió köbméter bioetanolt állítottak elő, 2007-re akár 1,4 milliárd köbméter fölé is nőhet a termelés.
Szakértők szerint amennyiben az összes bejelentett beruházás megvalósul, akkor valószínűleg évekig túlkínálat lesz a piacon, hiszen a kereslet várhatóan csak 2011-re éri el az 1,4 milliárd köbméteres szintet.-->


