BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kartellezésért 10-10 millióra büntette a GVH az Albacompot és a Synergont

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa kedden meghozott és kihirdetett határozatában 10-10 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki az Albacompra és a Synergonra, miután megállapította, hogy a két cég a Paksi Atomerőmű Rt. HR projektjének elnyeréséért versenykorlátozó megállapodást kötött.
A GVH szerdai közleménye alapján az ügy előzménye, hogy a Paksi Atomerőmű 2004. április 27-én egyfordulós, meghívásos versenyeztetési eljárást hirdetett.
A versenyeztetés "a produktív üzemben működő Oracle Applications humán - és bérszámfejtési rendszer (Oracle HR) bevezetett moduljainak felülvizsgálatára és a verzióváltás megvalósítására, valamint a rendszer funkcionális körébe tartozó egyéb humán vonatkozású alkalmazásfejlesztések megvalósítására" vonatkozott.
A versenytörvény szerint jogellenes a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki.
A versenyjogi értelemben tiltott megállapodáshoz szükséges és egyben elegendő feltétel, ha az érintett felek akarategyezsége a bizonyítékok összessége alapján megállapítható.
A GVH Versenytanácsa szerint a döntően e-mail formátumú bizonyítékok alapján megállapítható volt, hogy a Albacomp Számítástechnikai Rt., valamint a Synergon Informatikai Rendszereket Tervező és Kivitelező Rt. között a Paksi Atomerőmű HR tendere kapcsán megállapodás jött létre, amely alkalmas volt a verseny eredményének befolyásolására.
A bírság kiszabásakor ugyanakkor a GVH figyelembe vette, hogy a megállapodás hatása a versenyre nem volt érezhető, mert az Albacomp ajánlata utóbb érvénytelennek bizonyult.
A projekt értékéhez viszonyítottan arányos bírság kiszabását az indokolta, hogy a GVH elvi fontosságot tulajdonít a kartellek feltárásának és szankcionálásának - áll a közleményben. (MTI Eco)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.