Porfestőüzemet épít a Vivber Bicskén
Várhatóan két hónapon belül átadják a Vivber Kft. új, 500-600 millió forintos beruházással létrehozott porfestőüzemét Bicskén – tudtuk meg Nagy Jánostól, a társaság ügyvezető igazgatójától. Az új, 2000 négyzetméteres létesítményben alumíniumból és rozsdamentes acélból készült termékek felületkezelését végzik majd, a gyár teljes kapacitása évi 400 ezer négyzetméter lesz. Mivel a felületkezelést szinte teljesen automatizált berendezésekkel végzik, a fejlesztés számottevő létszámnöveléssel nem jár majd, várhatóan 12 szakembert vesznek fel a gépek kezelésére.
A beruházást a vállalat termékkibocsátó képességének növelése tette szükségessé – közölte érdeklődésünkre Nagy János. A többek között villamos berendezéseket, lemezeket és fémszerkezeteket előállító társaság saját termékei mellett más hazai, illetve külföldi gyártóknak is végez majd bérmunkát a létesítményben.
Az új bicskei üzem egyedülálló Magyarországon, korábban a Vivber Kft. nagyméretű termékeinek felületkezelését Ausztriában végezték. Az 1996 decemberében alapított, jelenleg mintegy 170 főt foglalkoztató cég bevételének 20 százaléka származik Magyarországról, a fennmaradó részt a főként az Európai Unió felé irányuló export adja. A társaságnál a tavalyi közel 2,5 milliárd forintos forgalom után az idén 2,7-2,8 milliárdos bevétellel számolnak – mondta el Nagy János.


