Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tartom rajta a szemem a budapesti Herz Szalámigyár Zrt.-n – nyilatkozott a Világgazdaságnak Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója. A 30-31 százalékos részesedéssel piacvezető Szegedi Pick és Pécsi Délhús 99,9 százalékos többségi (közvetett) tulajdonosa hozzátette: a csoport minden olyan hazai húsipari céget átvilágít, amelynek esetleges megvásárlásával a koncentráció és a hatékonyság javítható. Ugyanakkor most sem a Jámbor János nevével fémjelzett Formont Kft. tulajdonában lévő, 10 milliárdos éves árbevételű Herz, sem más hazai társaság megvételéről nem folytat konkrét tárgyalásokat. A hatékonyságnövelés érdekében viszont november végével a Pickbe olvasztja a Délhúst (VG, október 19.).
A csoport a koncentráció jegyében tegnap avatta fel új szárazárugyártó sorát a Baranya megyei Alsómocsoládon. A 70 százalékos bővítéssel az eddigi 5,7 ezer tonnás éves kapacitás 10 ezer tonnásra nőtt, a szegedi üzemmel együtt pedig 20 ezret tesz ki. Ezzel a Délhús és a Pick Európa legnagyobb szárazárugyártó kapacitását mondhatja magáénak. A csoport a penészmentes szalámikat Alsómocsoládon, a téliszalámikat és baconféleségeket Szegeden, a sonkatermékeket Baján készíti.
A mostani beruházás is jelzi, hogy a Pick és a Délhús a nagyobb hozzáadott értéket képviselő áruk gyártására összpontosít – mondta Csányi Sándor. A csoport azt tervezi, hogy árbevételét 20-25 százalékkal növeli a következő években. Így a 65 milliárd körüli ez évi forgalom jövőre 72-75 milliárdra, két év múlva 80 milliárd fölé emelkedik. A két társaság idei üzemi és adózás előtti eredménye pozitív lett, de konkrét számokat Csányi Sándor nem kívánt közölni. Az eredményességet befolyásolja a forintárfolyam alakulása, amely többek között az alsómocsoládi beruházáshoz is felvett devizahiteleken keresztül hathat a nyereségességre.
Az Európai Union kívüli piacok meghódításához koncentrált élelmiszer-feldolgozásra van szükség, ezért a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) a 2007–13 között várható 1250 milliárd forintos uniós vidékfejlesztési támogatás 47 százalékát a versenyképesség javítására fordítja – közölte Gráf József agrárminiszter. A Pick csoport az idén várhatóan 20 százalékkal növeli exportját. A további terjeszkedés érdekében most készíti egy 54 ezer férőhelyes oroszországi sertéstelep üzleti tervét: az 1,8 milliárd forintos nagyságrendű beruházás után egy sertésfeldolgozó is épülhet. Emellett megkezdődött egy moszkvai kereskedelmi cég alapítása is, amely Pick- és Délhús-termékeket, valamint más hazai élelmiszereket forgalmazna. A most átadott alsómocsoládi üzem 3,5 milliárd forintos beruházással, állami támogatások nélkül épült fel.
A gyár 50 új munkahelyet teremt a 3000 főt foglalkoztató csoportnál. A Picknél évente levágott 0,7-1 millió sertés egy részét a szintén Csányi-érdekeltségű Fiorács Kft. és Dalmand Rt. állítja elő. A most beszállított hízók 150 ezres számát rövid időn belül évi 300 ezerre növelik, később pedig a Csányi-csoport a vágási igény zömét saját termelésből kívánja biztosítani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.