Electrolux: központban a lengyel befektetések
Noha a legfontosabb mutatókban egyértelmű javulást könyvelhetett el a világ egyik legnagyobb háztartásikészülék-gyártója, Hans Straberg elnök-vezérigazgató mégsem elégedett. A legfrissebb jelentést (háromnegyed éves) kommentálva megjegyezte, hogy Európában a magasabb árkategóriás termékeknél piacvesztéshez vezetett a cég nürnbergi gyárában lezajlott sztrájk. Hozzátette: ez azonban továbbra sem tántorítja el a vezetést attól, hogy folytassa évek óta folyó termelésáthelyezését az alacsonyabb költségű országokba. Mint ismert, ennek során többek között Magyarországra települtek át hűtőgép- és porszívógyártó kapacitások.
Az utóbbi két évben a teljes európai termelési volumen negyede került át új helyszínre.
E téren az idei év egyértelműen Lengyelországé, ahol 2006-ban összesen három új üzemmel bővül az Electrolux-paletta. Az év elején nyílt meg egy új üzem zöldmezős beruházásban Zarowban és Olawában, decemberben pedig Zwidniciában kezdi el a termelést a harmadik lengyel gyár. A magyarországi üzleti adatok lapzártánkig nem voltak elérhetők. VG


