BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevés a pszichiáter, sok a beteg, de van stratégia

A Lelki Egészség Világnapjának központi ünnepségén a szakminiszter azt mondta: a társadalmi vitát követően a pszichiátriai szakma által kidolgozott javaslatok beépülhetnek az egészségügyi reform folyamatába, s mint Molnár Lajos fogalmazott: a Nemzeti Fejlesztési Terv a program pénzügyi fedezetét is megteremti jövőre. Magyarországon 13 ezer betegre jut egy pszichiáter szakorvos, ezért nyilvánvaló, hogy a lelki egészség nem szakorvosi belügy. Az országos program lényege az új modellen túl az, hogy az egészségügy valamennyi szereplőjét, s az ágazaton kívüli szakembereket, köztük a pedagógusokat, a védőnőket, a politikai döntéshozókat is bevonja a betegek gondjainak megoldásba. A felismerés nem új, a lakosság mentális egészségének javítására, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a témáról rendezett Európai Miniszteri Konferenciáját követően, 2006. tavaszán a szaktárca és a WHO megállapodott a hazai fejlesztési stratégia kidolgozásáról. A világnapi konferencián Bitter István professzor elmondta: a program az európai stratégia nyomvonalát követve számba veszi a pszichiátriai ellátás és társadalmi környezete gondjait, s az alapellátástól a rehabilitációig az egészségügyi rendszer minden szintjén javaslatot tesz a szükséges változtatásokra. VGO

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.