BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Terjeszkedik a Vögele; itthon teszteli a piacot

A magyar piaci ízlésnek az eddigi tapasztalatok szerint megfelelnek a Charles Vögele ruházati termékek; elsősorban ez motiválta a magyarországi expanzióra a svájci divatcéget, amely 2008-ig további terjeszkedéseket hajt végre Európa keleti, illetve északi országaiban. Annak ellenére, hogy a magyar Charles Vögele üzletek egyelőre a keleti megyék központjaiban nyíltak meg, Renzo Radice, a Charles Vögele Trading AG kommunikációs igazgatója szerint az eddigi tapasztalatok alapján a termékek versenyképesek lehetnek Magyarország bármelyik régiójában. A jelen helyzet szerint több bolttípus, illetve nagyobb választék várja a vásárlókat. Az ország szinte minden térségének nagyobb városában jelen vannak (Veszprém, Dunaújváros, Szekszárd, Nagykanizsa és Nyíregyháza), ezzel a különböző igényeket mérik fel. A boltok megnyitása itthon egységenként közel félmillió svájci frankjába kerül a vállalatnak. Az üzletek eddig az elvárásnak megfelelő bevételt produkálnak.

A vállalat eddig öt országban nyitott egységeket igényfelmérés céljából, és 2007 végéig három új piacra szeretne bejutni. A mintegy ötvenéves múltra viszszatekintő cég tavaly novemberben mintegy 240 millió forintos tőkével hozta létre a budapesti központú hazai vállalkozását, a Charles Vögele Hungary Kft.-t. A svájci divattermékek célcsoportja a 30 és 65 év közötti nők és férfiak, de gyerekek számára is terveznek darabokat, tehát elsősorban a családos vevőket kívánják kiszolgálni. Itthon olyan márkákkal szeretnék felvenni a versenyt, mint a C&A, illetve a H&M, amelyek a hazai és a nemzetközi piacon is megelőzik a vállalatot.

A Charles Vögele a cseh- és lengyelországi piacra lépéssel egy időben, 2006 tavaszán nyitott Magyarország felé. Összesen 791 üzletük van e két országon kívül: Svájcban, Ausztriában, Belgiumban, Hollandiában, Szlovéniában és Németországban. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.