BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Itt vannak a tuti tippek - mutatjuk, hogy mibe fektetett Donald Trump márciusban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az amerikai elnök közzétette márciusi vagyonnyilatkozatát. Ebből kiderül, hogy Donald Trump főként vállalati kötvényeket vásárolt, főként az energia-, a technológiai és a bankszektor vállalatai által kibocsátott papírokból.

Donald Trump amerikai elnök márciusban legalább 51 millió dollár értékben vásárolt kötvényeket – derül ki a szombaton közzétett pénzügyi nyilatkozatokból. A vásárlások több szektort is érintettek.

Trump
Trump jól bevásárlt kötvényekből márciusban / Fotó: AFP

Trump a múlt hónapban 175 pénzügyi tranzakciót hajtott végre az amerikai Kormányzati Etikai Hivatal (U.S. Office of ​Government Ethics) által közzétett dokumentumok szerint. A nyomtatványok nem tartalmazzák az egyes eladások vagy vásárlások pontos értékét, csak értéksávokat adnak meg.

A közzétett eszközök többsége önkormányzati kötvény volt, amelyeket államok, megyék, iskolakörzetek és más, kormányzati szervekhez vagy köz- és magánszféra együttműködéséhez kötődő szervezetek bocsátottak ki.

A 26 legnagyobb tranzakciója – egyenként 1–5 millió dollár közötti értékben – főként önkormányzati kötvényekre vagy amerikai államkötvényekre irányult, bár kettő ezek közül vállalati kötvényvásárlás volt; a Weyerhaeuser (az egyik legnagyobb amerikai faipari vállalat) és a General Motors papírjaiból vásárolt be. Emellett 

befektetett egy, magas hozamú kötvényindexet követő tőzsdén kereskedett alapba (ETF) is.

Trump diverzifikált portfóliót tart

Az elnök vállalati kötvényeket vásárolt 

  • az energia-, 
  • technológiai, 
  • egészségügyi és pénzügyi szolgáltatási szektorokból, 

többek között olyan kibocsátóktól, mint 

  • a Constellation Energy, 
  • az Occidental Petroleum, 
  • a Broadcom, 
  • az Nvidia, 
  • a Meta Platforms, 
  • a Microsoft, 

valamint a Wall Street-i bankok közül 

  • a Citigroup, 
  • a Goldman Sachs és a JPMorgan Chase, 
  • továbbá a Boeing.

Trump kötvényvásárlásainak összesített maximális értéke valamennyi eszközosztályt figyelembe véve mintegy 161 millió dollár.

Továbbra is az MI mozgatja a részvénypiacokat

Kulcsfontosságú hét következik az amerikai tőzsdén: kiterítik lapjaikat a legnagyobb cégek. A mesterséges intelligencia nyertesei és vesztesei is a tech szektorból kerülnek ki. A mesterséges intelligencia (MI) mozgatja az amerikai és globális tech szektor részvényeit, ám ez egészen másként hat a különböző részvények kilátásaira. A technológia rejtette lehetőségek miatt sokan várják a szoftvercégek évek vagy akár évtizedek alatt kiépített versenyelőnyének összeomlását, mondván, az MI segítségével egyre több cég lesz képes sokkal olcsóbban, házon belül létrehozni a számára szükséges alkalmazásokat. Ezzel szemben a csipgyártók termékeit elkapkodják a piacról, az MI-fejlesztésekhez szükséges félvezetők keresletével a gyártók nem győzik tartani a lépést.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.