BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új piacon a Vegyépszer

Megjelent a vasútépítésben a Vegyépszer Zrt. A döntés már a múlt év végén megszületett, az igazi nagy munkák az idén érkeztek. Az egyik, a 7,2 milliárd forintos gönyűi projekt épp a napokban indul. „A Vegyépszernek alkalmazkodnia kell a piachoz. Ezért is jelent meg a vasútépítésben, igaz, ezzel párhuzamosan vissza kell fejlesztenie kevésbé sikeres szerelési üzletágát – magyarázta Farkas László vezérigazgató-helyettes. A vasúti munkák a tavaly közel 60 milliárd forgalmú cég bevételének egyelőre mintegy tizedét képviselik, a MÁV Zrt. fejlesztési további újabb lehetőségeket ígérnek.

A társaság 10,5 kilométer hosszú új vágányt épít a győri vasútállomás és az épülő gönyűi kikötő között. A kikötőben logisztikai központ is létesül. A 7,2 milliárd forintos beruházás megbízója a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. A munkát egy öttagú konzorcium vezetőjeként nyerte el a társaság. A feladatra a Resonator Zrt.-vel, a Közgép Zrt.-vel, a Betonút Zrt.-vel és a MÁV–MTM Zrt.-vel társult. A konzorcium által vállalt komplex feladat a vasútépítés mellett tartalmazza a vasúti biztosítóberendezések szállítását és telepítését is, épületfelújítást és új épület emelését – tájékoztatta lapunkat Farkas László vezérigazgató-helyettes. A munka a tervek szerint 2008 közepén zárul.

A 2005 végi vasúti piaci megjelenés azt is jelenti, hogy a Győr–Gönyű vasúti projektnek már van előzménye a cégnél. A Vegyépszer az idén a MÁV-Épcell Kft.-vel közösen vett részt a zalaegerszegi deltavágány 900 millió forintos kiépítésében, de november közepén végez Érd alsó és Érdliget vasúti megálló felújításával, illetve egy új megálló kialakításával a Bartók Béla úton. Igaz, az érdi munkáknál nem elsősorban pálya-, hanem hagyományos útépítésről és épületfelújításról volt szó.

A MÁV által az érdi munkákra kiírt mindkét pályázatot a Vegyépszer vezette Elővárosi Konzorcium nyerte meg. A beruházások együtt összesen mintegy 1,65 milliárd forintba kerülnek. A februárban indult munka során szabályozták a vágányokat, nagy tömegű földmunkát végeztek, elbontották a régi peronokat és a helyükre újat építettek. Peronaluljárókat létesítettek és gyalogoshidakat építettek, átalakították a villamos felsővezetéki rendszert, térvilágítást hoztak létre. Utastájékoztató rendszert, valamint kábelvédelmet, személygépkocsi-parkolókat és utakat alakítottak ki, végül perontetőket építettek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.