Barátkoznak a szoftvergyártók
A múlt hét végén bejelentett, 2012-ig érvényes széles körű üzleti és műszaki megállapodás célja a két vállalat termékeinek jobb együttműködését biztosító megoldások fejlesztése, értékesítése és támogatása. A Microsoft és a Novell megegyezése biztosítja a cégek ügyfeleinek a megfelelő termékekre vonatkozó szabadalmi védelmét is.
A két vállalat közös kutató-fejlesztő központot hoz létre, ahol a Microsoft és a Novell műszaki szakértői az ügyfelekkel és a közösséggel együttműködve a virtualizációval, a webes szolgáltatásokkal és a nyílt és zárt forráskódú rendszerekben használt dokumentumformátumok kompatibilitásával kapcsolatos kutatásokat végeznek majd. Különösen aktuális napjainkban a virtualizáció, amelyet a két cég közös közleményében az iparág legfontosabb trendjeként említett. A megoldás azt jelenti, hogy egyetlen fizikai számítógépen szoftveresen két (vagy több) virtuális gépet alakítanak ki, és ezeket egyszerre lehet működtetni. Az erre vonatkozó igény onnan ered, hogy jelenleg egy gépen vagy csak a Windows operációs rendszert lehetett futtatni, vagy mást (például a Linuxot). A két rendszer eddig tipikusan egy merevlemez megosztott és elválasztott részeire – „partícióira” – volt telepítve, közöttük mostanáig nehezen átjárható válaszfal volt.
A közös kutató-fejlesztő létesítmény jogosultságát mutatja az is, hogy az IDC piackutató cég előrejelzése szerint hatalmas lehetőségek rejlenek azokban a megoldásokban, amelyekkel majd foglalkoznak. Így például a virtuálisgép-szoftverek értékesítéséből származó bevétel 2009-re több mint 1,8 milliárd dollár lesz, az elosztott rendszer-felügyeleti szoftverek teljes piaca 2010-re pedig eléri a 10,2 mil-
liárd dollárt. VG


