Ezt érezzük majd igazán: megduplázhatja a gyógyszerárakat az iráni háború, a fájdalomcsillapítók és az allergia elleni készítmények drágulhatnak nagyot
Az iráni háború nyomán kialakult energiaválság a globális gyógyszeriparra is hatással van.

Angol gyógyszerészek arra figyelmeztettek, hogy a vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók és az allergia elleni készítmények ára a konfliktus kirobbanása óta meredeken emelkedik.
Kilőtt a gyógyszerek ára
Angliában a paracetamoltartalmú fájdalomcsillapító készítmények ára az iráni háború kitörése óta 30 százalékkal emelkedett, míg az antihisztamin-alapú allergia elleni gyógyszerekért 20-30 százalékkal kell többet fizetni.
Néhány angliai gyógyszertár már kifogyott bizonyos hatóanyag-tartalmú és kiszerelésű fájdalomcsillapítókból a National Pharmacy Association (NPA) információi szerint.
Az áremelkedés háttérben elsősorban az üzemanyagárak jelentős mértékű drágulása áll, ami megnövelte a gyógyszerek szállításának és előállításának költségét. A többletköltséget a gyártók, valamint szállítmányozók igyekeznek áthárítani a gyógyszertárakra, melyek így 40-50 százalékkal többet fizetnek a készletekért, ami a fogyasztói árakban is megmutatkozik.
A konfliktus nyomán egy hatalmas olajválság van kibontakozóban, ami a légi teherszállítás költségeit megduplázta. Mivel számos olajfinomító ellátási problémákkal küzd, ezért Európában kerozinhiány kezd kialakulni, ami miatt a Lufthansa már 20 ezer járatát volt kénytelen törölni.
Mivel a gyógyszerek előállításához számos petrolkémiai alapanyagra van szükség, az olajválság egy másik oldalról is nyomás alá helyezi az árakat. A gyógyszeripari szereplők nagy mennyiségben vásárolnak az előállításhoz szükséges anyagokat a Perzsa-öböl térségéből.
A generikus gyógyszerek piacán is nagy felfordulást okoz az iráni konfliktus. Ezeknek a készítményeknek az egyik legnagyobb gyártója India, az ország gyógyszeripara pedig elsősorban olyan kínai vegyianyag-gyártóktól szerzi be a szükséges alapanyagokat, amelyek nagy része az Egyesült Arab Emírségekben tart fenn raktárakat.
Az üzemanyagárak minden termék árába beépülnek, de a generikus gyógyszerek rendkívül kitettek a jelenlegi folyamatoknak, mivel ezeknek szűk az árrésük
− hívta fel a figyelmet a problémára Marc Kahn, a Nevada Egyetem orvostudományi karának volt dékánja.
Fogyóban vannak a készletek
Egy Berkshire városában működő patika készlethiány miatt nem tudott paracetamol-tartalmú fájdalomcsillapítót rendelni beszállítójától, majd amikor
a termék néhány napra rá ismét elérhetővé vált, a nagykereskedelmi ára megduplázódott
− mesélte el a történetet Olivier Picard, az NPA elnöke.
Picard szerint a 100 darabos, 500 milligrammos paracetamoltartalmú gyógyszerek nagykereskedelmi ára rövid idő alatt 0,4 fontról 1,99 fontra ugrott, azóta pedig 1,09 fonton stagnál. Az allergia elleni, cetirizintartalmú gyógyszerek beszerzési ára is megduplázódott, egy 30 darabos csomag ára 0,19 fontról 0,37 fontra emelkedett, és néhány gyógyszertár már 3 fontot is elkér érte.
Picard úgy véli, hogy az allergiaszezon kezdetén, amikor a kereslet megugrik, további áremelkedéssel kell számolni. A szakértő ugyanakkor arra figyelmezteti a lakosságot, hogy senki ne kezdjen pánikszerű felvásárlásba és felhalmozásba, mivel az tovább emelné az árakat, és hiányt okozna.
A magyarországi gyógyszertárak egyelőre nem számoltak be hiányról, ám a globális folyamatok a hazai piacra is hatással lesznek. Jelenleg csupán mérsékelt infláció figyelhető meg néhány termék esetében, nagyobb áremelkedés még nem történt, azonban a nemzetközi folyamatok hatásai mindig néhány hónapos eltolással jelentkeznek a fogyasztói árakban.
Az iráni konfliktus még nem vezetett széles körű gyógyszerhiányhoz. Ez annak köszönhető, hogy a Covid–19-járványt követően az Európai Unió átfogó reformba kezdett a gyógyszerek szabályozására vonatkozóan, aminek nyomán egy önkéntes szolidaritási mechanizmus jött létre. Ennek segítségével a tagországok segítséget kérhetnek egymástól készleteik pótlásához. A gyógyszeripari vállalatoknak továbbá megfelelő és folyamatos ellátást kell biztosítaniuk a tagállamokban forgalmazott termékeikből, valamint ellátási zavar esetén értesíteniük kell az Európai Gyógyszerügynökséget (EMA). Az EMA adatbázisa minden olyan gyógyszert listáz, amelyből hiány van az Európai Unióban.


