BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Béke Ferihegyen? Vége a pereknek, tízmilliárdokat spórolhat az állam

Állami tulajdonba került az egykori üzemeltető, a Ferihegyi Utasterminál-fejlesztő Kft. (FUF) – értesült a Magyar Hírlap.

Ez sok tízmilliárd forint megspórolását jelenti. A cég négy külön választott bírósági eljárásban pereli az államot; a lehetséges kártérítés összesen akár a százmilliárd forintot is elérhette volna. Ám a pereket most az állam le fogja állítani. Az ügylet különlegessége, hogy az eddigi tulajdonos Budapest Airport (BA) Zrt. egy fillért sem kap a részesedéséért.

A BA és az állam közti szerződés részletei – így elsősorban is az ár – egyelőre nem ismertek.

Egy per azonban tovább folyik az Alkotmánybíróságon. Ez esetben ugyanis nincs mód a visszalépésre, a testület mindenképpen tárgyalja majd az ügyet. Szakértők szerint ennek nincs jelentősége, mert az államnak kedvezőtlen döntés esetén sem lehetne visszaállítani a reptér 2002 előtti állapotát.

A pereskedés az után indult, hogy az Orbán-kormány 2001 decemberében visszaállamosította a Ferihegyi repülőteret, vagyis az akkor létrehozott BA kezébe adta a légikikötő üzemeltetését és fejlesztését. Az üzletből így kiakolbólított FUF – amelynek akkor harmadrészben a kanadai ADC, kétharmad részben a magyar LRI volt a tulajdonosa – partvonalra került, érdemi munkát nem folytathatott. A kanadaiak nem tudtak megegyezni a magyar állammal a kártérítésről, ezért 2003-ban a washingtoni választottbírósághoz fordultak, amely néhány héttel ezelőtt elmarasztalta az államot. Az elmúlt hét végéig kellett kifizetnie a 18 milliárd forintos kártérítést és az ezen felüli perköltségeket. (Magyar Hírlap)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.