Indiában és térségében próbálkozik a Mol
Indiai partnerekkel kezdett tárgyalásokat a hét elején Áldott Zoltán, a Mol csoport kutatás-termelési igazgatója, aki Göncz Kinga külügyminiszter kíséretében tartózkodik az ázsiai országban. Az olajtársaság közleménye szerint megtárgyalták, milyen formában szállhat be a Mol csoport az indiai, illetve a térség más országai olaj- és gázlelőhelyeinek feltárásába, termelésébe, indiai vállalatokkal közösen.
Az indiai olaj- és gáztermelésben a nemzeti olajcégnek, az ONGC Ltd.-nek vannak a legerősebb pozíciói, vélhetőleg e cég képviselőivel is tárgyalt Áldott Zoltán. Ott lehet még a listáján az Oil India, a Reliance, a Cairn Energy, a HOEC és a Premier Oil is.
Indiában számos szénhidrogén-lelőhely van, ám néhány nagy valószínűséggel kiesik a Mol érdeklődési köréből. Ilyen lehet a bombay-i vagy a Bengál-öböl egész olajkincse, de a Srí Lankához közel eső part menti olajlelőhelyek sora is. Ezek feltárása és kiaknázása ugyanis tenger alatti szénhidrogén-bányászatban való jártasságot feltételez, ilyen – ismereteink szerint – nemigen van a Molnak.
A kelet-indiai Asszam-Arakam olajmező már vonzóbb lehet, de még inkább az lehet a nyugat-indiai Kambaj-medence, mindkét területen található gáz is. A Kambaj közelebb van a Mol pakisztáni szénhidrogén-kutatásai helyszínéhez, kérdés persze, szempont-e ez egyáltalán.
Elsősorban az határozza meg, hol láthat majd munkához, hogy mely területeken pályázhat egyáltalán kutatási jog elnyerésére. Ha a tengeri bányászat nem is erőssége a Molnak, annál kevésbé jelent akadályt számára szárazföldi fúrásokban a mélység. A nyáron elnyert ománi kutatási és termelési koncessziója például egy 2-4 ezer méter mélységben lévő mező kiaknázására szól, de magyarországi olaj- és gázkútjai is több ezer méteres mélységből hozzák fel az energiahordozót. BHL


